← Vissza

news.bsdnet.hu

Drogterjesztő bandát kaptak el Budapesten

Magyar Hírlap 2026-05-11 11:54
A drogterjesztők fényes nappal az aluljárókban és a buszokon is árulták a kristály néven ismert kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján. A drogterjesztők fényes nappal az aluljárókban és a buszokon is árulták a kristály néven ismert kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján. Azt írták, hogy bűnügyi információk és lakossági bejelentések alapján ütöttek rajta három feltételezett kábítószer-kereskedőn a nyomozók. Az akcióban az erzsébetvárosi rendőrök mellett a BRFK más szervezeti egységei és a BKV Biztonsági Igazgatóság munkatársai is részt vettek. Azután fogtak el két férfit és egy nőt, hogy a 112-es buszon fényes nappal adtak el kristályt. A nyomozók az akció során 200-300 ezer forint utcai értékű drogot foglaltak le a dílerektől. A vizsgálat adatai szerint a banda tagjai hónapok óta terítették a Keleti pályaudvar környékén a rendkívül veszélyes, kiszámíthatatlan hatású drogot. Arról is beszámoltak: néhány héttel korábban egy fiatal nőt fogtak el, aki szintén kristállyal kereskedett a környéken aluljárókban és az utcán. A VII. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatja az eljárásokat, mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte a BRFK.
Eredeti cikk megtekintése →