← Vissza

news.bsdnet.hu

Kiderült, Csányi melyik sztáredző helyett választotta Marco Rossit

Csak Foci 2026-06-03 12:50
Több érdekes részletet is megosztott Varga Sándor kárpátaljai születésű menedzser (aki többek között Szergej Rebrovot is képviselte) a magyar válogatott 2018-as kapitánykeresésről. Az orosz sport-express.net portálnak nyilatkozva szóba került a Ferencváros két egykori edzője és Szoboszlai Dominik is. "Mielőtt kinevezték Marco Rossit, Csányi Sándor megkeresett azzal, hogy találjak egy edzőt a válogatottnak, én pedig jó barátomat, Roy Hodgsont javasoltam, aki kiváló tréner és ember is. Akkoriban éppen nem volt munkája, de tele volt energiával, és készen állt volna arra, hogy Magyarországra jöjjön." Ám a szövetség elnöke úgy döntött, hogy az angol válogatott és a Liverpoolnál eltöltött időszakok után a magyar válogatott nem jelente számára nagy motivációt, ezért Rossit választotta, aki addigra már beilleszkedett Magyarországon, és bajnokságot nyert a Honvéddal - nyilatkozta Varga Sándor. Roy Hodgson edzői pályafutását a svéd Halmstads BK-nál kezdte, ahol két bajnoki címet is nyert. Később dolgozott többek között a Malmö, az Inter, a Blackburn, a Fulham és a Liverpool csapatánál, valamint több válogatottat is irányított, köztük Svájcot és Angliát. Az utóbbi években a Crystal Palace és a Watford vezetőedzője volt, jelenleg a Bristol City megbízott vezetőedzője. Varga Sándor az interjú során beszélt a Ferencváros két egykori edzőjéről, Sztanyiszlav Csercseszovról és Dejan Stankovicról. A menedzser - aki korábban Rebrovot is a Ferencvároshoz vitte - elmondta, hogy Csercseszovról a mai napig pozitívan beszélnek a Ferencváros szurkolói: "Nagyon pozitív emlékeket őriznek róla. Jól emlékeznek az eredményekre, a csapat akkori játékára és az edzői stílusára. Majdnem fél évszázad után jutott be vele a Fradi a tavaszi szezonra az európai kupákban, miután csoportjukban az első helyen végeztek, megelőzve a török ​​bajnokot és a Monacót is. De ugyanilyen fontos, hogy Csercseszovval 6-0-ra megnyerték a zöld-fehérek az Újpest elleni derbit is." Arról, hogy Csercseszov vagy Stankovic a népszerűbb, egyértelmű választ adott: "Egyértelműen Csercseszov. Jellemükben és elveikben is szöges ellentétek. Dejan itt kellemetlen helyzetekbe keveredett, amelyekről nem szívesen beszélnék nyilvánosan, a beszédével maga ellen fordította az embereket." Végül Szoboszlai Dominikról is szót ejtett Varga, aki elmondta, hogy még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy igazi sztár legyen. "Az első magyar, aki megnyerte a Premier League-et. Kulcsjátékosként pedig az egyik vezére volt a csapatnak, ám még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy minden tekintetben igazi sztár legyen." https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/hivatalos-szabo-istvan-alairt-uj-klubjahoz-es-nem-egyedul-erkezik
Eredeti cikk megtekintése →