← Vissza

news.bsdnet.hu

Újabb bajok a madridi F1-pályával

Vezess 2026-06-03 13:19
Az építkezés elvileg rendben halad, a háttérben azonban jogi birkózás folyik az elvileg szeptemberben bemutatkozó madridi utcai pálya kapcsán. 2026.06.03. szerda 14:19 A Forma-1 2024-ben jelentette be, hogy 2026-tól új helyszínen rendezik a Spanyol Nagydíjat, a fővárosban Madring néven készül félig utcai, félig épített pálya. A munkálatok tavaly kezdődtek, és bár voltak már lakossági tiltakozások , felröppent, hogy az építkezés jelentős késésben van, ezért akár az idei rendezés is veszélyben lehet, sőt, már baleset is történt a félkész aszfaltcsíkon, most viszont – részben – pozitív hírek érkeztek. Spanyol sajtóbeszámolók szerint a Forma-1 állandó versenyigazgatója, Rui Marques, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pályabizottságát vezető Jorge Abed a hét elején szemlét tartott a helyszínen. Az FIA-s tisztségviselők busszal mentek körbe a pályán, hogy megtekintsék a Madring építésének haladását. A versenyszervező Luis Garcia Abad arról beszélt , hogy minden a tervek szerint halad az IFEMA expóközpont körül épülő versenyhelyszínen: „Jól, a terveknek megfelelően haladunk, a nagydíj előtt már próbaversenyt is rendezhetünk majd és a szeptemberi futam előtt a Forma-1 és az FIA is el tudja végezni az utolsó ellenőrzéseket.” Nemrég elkészült a pálya fő jellegzetességének szánk 24%-os döntött kanyar, a La Monumental aszfaltozása, a Madring nagyköveti szerepét is betöltő Carlos Sainz pedig már vezetett is a 22 kanyaros nyomvonalon. Úgy tudni, a jegyek jól fogynak az új F1-versenyre. Azért továbbra sincsen minden rendben a Madringgel: a versenyrendezést valószínűleg nem befolyásolja, de a háttérben komoly jogi adok-kapok folyik, a német F1Insider tudósítása szerint a Kölni Kerületi Bíróságon feszül egymásnak az olasz pályatervező Dromo és a német Tilke Group a nyomvonal szellemi tulajdonjoga kapcsán. Az IFEMA Madrid eredetileg a Dromót bízta meg a tervezéssel, ám a feladatot később a Tilke-stúdiónak adták át, a bíróságnak végső soron arról kell döntenie, szellemi tulajdont képezhet-e egy versenypálya terve, és ha igen, a Madring esetében melyik építésziroda mennyiben járult hozzá ahhoz. A már említett La Monumentalt például mindkét tervezőcsapat a maga szüleményének tartja. Kövesd a Vezess.hu -t a Google hírekben!
Eredeti cikk megtekintése →