Leállt Bonnie Tyler szíve – de még lehet esélye
Mediapiac
2026-05-11 11:59
Napok óta mesterséges kómában volt a híres énekesnő, amikor Bonnie Tyler szíve leállt. Az orvosok újraélesztették, a rockdívát azonban továbbra is kómában tartják állapota miatt.
Leállt Bonnie Tyler szíve, miközben az orvosok megpróbálták felébreszteni a mesterséges kómából. A 74 éves énekesnőt sikerült újraéleszteni, ám továbbra is kómában tartják, hogy felépülhessen – tudatta ablikk.huaDaily Mailinformációi alapján.
A rockikonállapota, mint arra az elmúlt napokban fény derült, válságosra fordult, miután elrepedt a vakbele és kilyukadt egy bélszakasza – súlyos fertőzés alakult ki nála. Bonnie Tyler-en életmentő operációt hajtottak végre, ám a szervezetében levő gyulladást nem sikerült teljesen kontrollálniuk az orvosoknak, ezért döntöttek úgy, hogy mesterséges kómába helyezik.
Bonnie Tyler egy barátja elmondása alapján hetekkel ezelőtt lett először rosszul, egy londoni fellépése alkalmával. Liberto Mealha szerint azonban akkor az orvosok nem találtak elváltozást az énekesnőnél.
Később portugáliai, algarve-i otthonában már olyan állapotba került, hogy a férje, Robert Sullivan azonnal kórházba vitte, s sürgősségi műtétet kellett végrehajtani rajta.
Az orvosai szerint van esély rá, hogy Bonnie Tyler teljesen felépülhet, ám a következő napok meghatározóak lesznek a számára – írta meg a blikk.hu.