← Vissza

news.bsdnet.hu

Felcsendülnek a legendás Mini dalai Dunaharasztiban

Magyar Nemzet 2026-06-03 17:00
Új rekordot állított fel a Metallica Németország történetének legnagyobb stadionkoncertjén: a legendás metálbanda május 30-án 94 ezer rajongó előtt lépett színpadra Berlinben, az Olympiastadionban, ezzel megdöntve az U2 több mint 17 éve fennálló csúcsát – adta hírül a Rock Celebrities . A The Berliner beszámolója szerint a korábbi rekordot az ír együttes tartotta, amely 2009-ben valamivel több mint kilencvenezer nézőt vonzott ugyanebbe a stadionba. A Metallica most ennél is nagyobb tömeget mozgatott meg, ami jól mutatja, hogy a zenekar több mint négy évtized után is a világ egyik legnépszerűbb koncertprodukciója. A kiemelkedő nézőszámhoz az M72 World Tour különleges alakú színpadkialakítása is hozzájárult. A berlini koncerten a Metallica 16 dalból álló műsort adott elő. A fellépés a Creeping Death című klasszikussal indult, a fő programot pedig az ikonikus Enter Sandman zárta. A banda a közösségi médiában is büszkén számolt be az eredményről. „Estéről estére, városról városra a #MetallicaFamily fantasztikus hangulatot teremt. Tegnap több mint 94 ezren segítettetek megdönteni az Olympiastadion történetének legnagyobb koncertrekordját. Köszönjük!” – írták az Instagram-oldalukon . Metallica (@metallica) által megosztott bejegyzés A rekord különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a Metallica európai turnéja során már Athénban is több mint kilencvenezer néző előtt lépett fel, vagyis a kontinens több állomásán is kiemelkedő érdeklődés övezi a koncertjeiket. A magyar rajongóknak sem kell már sokat várniuk. A Metallica nem aprózza el a visszatérést: az M72 elnevezésű világ körüli turné részeként két alkalommal, június 11-én és június 13-án is színpadra lépnek a budapesti Puskás Aréna stadionban. A különlegesség, hogy a két este teljesen eltérő dalprogrammal és más-más előzenekarokkal várják a közönséget, így a legelhivatottabb rajongók számára mindkét koncert egyedi élményt ígér. Borítókép: James Hetfield, a Metallica frontembere az Olympiastadion színpadán 2026. május 30-án Berlinben (Fotó: Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →