← Vissza

news.bsdnet.hu

"A szüleim határozottan őrültnek tartottak" - 10 napnyi ismeretség után költözött össze a fiatal pár

Ripost 2026-06-03 17:00
A lány szülei teljesen kiborultak. Elsietett kapcsolatnak tűnt, de a pár azóta már családot alapított. Külföldre költözött, miután tíz napnyi ismerettség után merész elhatározásra jutott egy nő. Liza Ebbecke 2018-ban hagyta hátra otthonát és meg sem állt Németországig. Szülei azt hitték, megőrült. Családja számára meggondolatlannak tűnt az a lány, aki Németországig utazott, hogy együtt legyen szerelmével. – mondta Liza. A nő még 2017-ben Délkelet-Ázsiában találkozott Christoph-al, majd öt napot együtt töltöttek. Hazatérésük után tartották a kapcsolatot és hamar rájöttek, hogy kapcsolatban is akarnak maradni. Öt hónappal később Liza összepakolta az egész életét, hogy átköltözzön a világ másik felére. Elmondása szerint tetszett neki a fiú és nem akarta elszalasztani a lehetőséget. „Emlékszem, hogy arra gondoltam, ha nem sikerül, akkor egyszerűen összepakolok és hazaköltözöm” – mondja. „Ez akkoriban inkább izgalmasnak tűnt számomra, mint ijesztőnek” – idézi szavait a People. Lizát akkoriban nagyon kevés dolog kötötte helyhez, így nem is gondolt bele, hanem a költözést , valami átmeneti és izgalmas kalandnak fogta fel. Eredetileg nem is készült hosszú időre. De szépen csendben ez az átmeneti kaland az élete részévé vált. Most már nyolc év eltelt és a ma 32 éves Liza férjhez ment, gyermeket nevelnek és egy olyan jövőt teremtett, amelyre a repülőn ülve álmodni sem mert volna. „Visszatekintve, kissé őrültnek tűnik, hogy egyetlen véletlen találkozás hogyan változtatta meg teljesen az életem irányát” – mondja a nő. Elmagyarázta, hogy az élete sokkal másképp nézne ki, ha nem találkozott volna Christoph-al.
Eredeti cikk megtekintése →