← Vissza

news.bsdnet.hu

Cser-Palkovics András lett a megyei jogú városok szövetségének új elnöke

Magyar Nemzet 2026-06-03 17:49
Az alkotmányos intézmények vezetőinek, így a köztársasági elnök mandátuma az alkotmányok által szabályozott. Felelősségükről is a nemzeti alkotmányok rendelkeznek – írta Martonyi János, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa az arsboni oldalán megjelent írásában. Az első és a második Orbán-kormány külügyminisztere megjegyezte, hogy a Szerinte felmerül, hogy mennyiben tekinthető jogállaminak, ha a választásokat követően az új politikai hatalmi elit a korábbi alkotmányos intézmények vezetőinek leváltását tűzi ki célul. – fogalmazott Martonyi. Úgy véli, hogy dialógusra van szükség, nem konfrontációra. A politikai alapon történő elmozdításokat pedig alkotmányjogilag erősen kétségesnek titulálta. A volt külügyminiszter szerint a köztársasági elnököt lehet kritizálni, lemondásra felszólítani, de hogy ennek eleget tesz-e vagy sem, az már az elnök saját mérlegelésén alapszik. – jelentette ki Martonyi. Majd kiemelte, hogy a Velencei Bizottság kiváló összehasonlító jogi dokumentumai iránytűként szolgálhatnak az egyes országok számára, és ez így van Magyarország esetében is. Martonyi János a saját tapasztalataival is alátámasztotta, hogy a szervezet alapos előkészítő munkákat követően hozza meg bölcs állásfoglalásait. – tette hozzá. Mint ismert, Magyar Péter május 31-ig adott időt több közjogi méltóságnak és tisztségviselőnek a közéletből távozásra, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is. A határidő lejárta után a miniszterelnök meglátogatta az államfőt a Sándor-palotában, majd tudatta, hogy alaptörvény-módosítással távolítanák el Sulyok Tamást a hivatalából. Korábban a köztársasági elnök hangsúlyozta , hogy esküjéhez híven, a hatályos alaptörvénynek megfelelően látja el feladatait, ahogyan azt a kormány és az Országgyűlés képviselői is teszik. Felhívta a figyelmet: az áprilisi országgyűlési választások után a kormánypárt és a miniszterelnök nyilatkozatai alapján egyre erősebben jelent meg az az igény, hogy újraértelmezzék a köztársasági elnök szerepét. Sulyok Tamás szerint A kialakult helyzetre tekintettel a köztársasági elnök a Velencei Bizottság szakértői segítségét kérte. Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök (Fotó: Csudai Sándor)
Eredeti cikk megtekintése →