Nagy Bogi vallomása az iskolai traumákról: fizikai és lelki bántalmazás tette tönkre a diákéveit
Blikk
2026-06-03 20:20
Az általános iskolai évek Nagy Bogi számára inkább a túlélésről, mintsem a gondtalan gyermekkorról szóltak. Az énekesnő – bevallása szerint – szinte az összes létező formáját megtapasztalta az iskolai bántalmazásnak: már első osztálytól kezdve ő lett az osztályközösség perifériájára szorult fekete bárány, aki újra és újra a támadások célpontjává vált.
Reményi Alexandra
Újságíró (Sztárvilág)
Ezeket látta már?
– Az általános iskolai éveim a túlélésről szóltak. Szerintem első osztálytól kezdve az osztály lúzere voltam, kilógtam a sorból. Negyedik osztályos voltam, amikor rövidre levágattam a hajam, igazi, fiús, rövid hajam volt. Ezt azért csináltam, mert volt valamilyen fellépés, ahol anyukám befonta a hajamat, és nagyon húzta, meg volt egy fiú, aki azt mondta, ha megnöveszteném a hajam, összejönne velem. Rá két napra rövidre vágattam, mert nekem ne mondja meg senki, mit csináljak. Tényleg nagyon rövid volt, és az emóstól a leszbikuson át mindent megkaptam az osztálytársaimtól – idézte fel Nagy Bogi a Lelkizünk? című podcast vendégeként. Az énekesnő számára a bántalmazás nem merült ki a verbális támadásokban , fizikai erőszakot is el kellett szenvednie.
– Elkezdtem nagyon sokat hiányozni a tesiórák miatt, mert selejt voltam, de van olyan emlékem is, hogy négy lány bezárt az öltözőbe, és egyenként megpofoztak. Nekem nagyon sok traumám volt az általános iskolában – sóhajtott Nagy Bogi.
Nagy Bogi