A reklámszövetség egyeztetést szorgalmaz a gyűlöletkeltő közterületi plakátok visszaszorítására vonatkozó szabályozásról
Profitline
2026-06-04 03:00
Közleményükben felidézték, hogy Vitézy Dávid már az egy hónappal ezelőtti parlamenti bizottsági meghallgatásán nyilvánvalóvá tette, hogy minisztériumának egyik első és kiemelt törvényjavaslata lesz az úgynevezett vizuális környezetszennyezés és gyűlöletpropaganda elleni fellépés.
Kedden Tárkányi Zsolt, a minisztérium parlamenti államtitkára két képviselőtársával - Bódis Krisztával és Csontos Bencével - közösen benyújtotta a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a közterületi plakátok elérhetőségét és megjeleníthetőségét is szabályozza.
A jogszabálytervezet minden valószínűség szerint a minisztérium szakembereinek munkáját tükrözi, végül mégis egyéni képviselői indítványként nyújtották be, így formálisan nem kötelező lefolytatni a törvény előkészítéséhez egyébként jogszabályban előírt társadalmi egyeztetést - hívta fel a figyelmet az OHH.
"Sajnáljuk, hogy ahogy az elmúlt 16 évben, ismét az érintettek maradtak ki az egyeztetésből. Elismerjük a magyar társadalom és a jogalkotó igényét arra, hogy az elmúlt évek közterületi kommunikációját - tartalmában, vizuális megjelenésében és elhelyezésében egyaránt - átfogóbban szabályozzák. Értjük és osztjuk azt a törekvést, hogy a közterek rendezettebbek, a politikai kommunikáció kulturáltabb legyen, ám aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy egy ilyen jelentős - a közterületi reklámpiacon működő számos vállalkozást és a hazai reklámipart érintő - törvényjavaslat előkészítése során a Kormány nem egyeztetett az érintett szakmai szervezetekkel" - áll a közleményben.
Az OHH arra kéri a minisztert, hogy a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása előtt folytasson érdemi egyeztetést a tagozat képviselőivel. Nem az ellen emelnek szót, hogy a területet szabályozzák, hanem hogy a szabályozás megalapozott és végrehajtható legyen - írták.
"Úgy véljük, ehhez a mi tapasztalatunk, piacismeretünk és együttműködési szándékunk nélkülözhetetlen. Hisszük, hogy a kormányzat és a szakma párbeszéde nem gyengíti, nem lassítja a folyamatokat, hanem hosszú távon támogatja az ország érdekeit" - áll az MRSZ OOH közleményében.
A Magyar-kormány megválasztásával új korszak kezdődött Magyarországon és Európa számára is új korszak kezdődött Magyarországgal - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök szerdán a párizsi Élysée-palotában, ahol fogadta Magyar Péter miniszterelnököt.
2026. 06. 04. 03:30
Megosztás:
Tovább
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 12 382 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Immár negyedik hónapja stabilan 12 ezer felett alakul az országba áramló használt autók havi mennyisége, amire utoljára 7 éve volt példa. Május végéig összesen 61 092 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 18,5 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 51 542-es darabszámát.
2026. 06. 04. 03:00
Megosztás:
Tovább
Csaknem egy éve már, hogy az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztótársaságok a nem lakossági ügyfelek részére kizárólag elektronikus formában állíthatnak ki energiaszámlát.
2026. 06. 04. 02:30
Megosztás:
Tovább
A digitális eszközök piaca, amely az elmúlt hónapokban is jelentős nyomás alatt állt, újabb súlyos eladási hullámmal szembesült, miután a Bitcoin-tartalékairól ismert Strategy (Nasdaq: MSTR) bejelentette, hogy 32 darab Bitcoint értékesített.
2026. 06. 04. 02:00
Megosztás:
Tovább
A középkorúak több mint felének nőtt a bevétele az elmúlt egy évben. A válaszadók 52 százaléka számolt be jövedelemnövekedésről, miközben 15 százalékuknál csökkentek a bevételek a K&H biztos jövő kutatása szerint, amely a 30-59 évesek bevételeinek és kiadásainak változását is vizsgálta.
2026. 06. 04. 01:30
Megosztás:
Tovább
Az elhagyott, elveszített, vagy eldobott halász és horgászeszközök (angol betűszóval ALDFG, „abandoned, lost or other discarded fishing gear”) világszerte jelentős szennyezői a vizes ökoszisztémáknak, az elveszített vagy használatban lévő horgászeszközök által okozott járulékos fogás (angolul „bycatch”) pedig a biodiverzitás csökkenésének egyik lehetséges oka a glóbuszon. Bár a horgászfelszerelések élővilágra gyakorolt hatását világszerte kutatják az elmúlt években, a nemzetközi szakirodalom tanulsága alapján a tengeri ökoszisztémákkal szemben az édesvízi élőhelyekre kisebb fókusz összpontosul.
2026. 06. 04. 01:00
Megosztás:
Tovább
Több mint egy éve először a visszaesést jelző sávba süllyedtek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai májusban, elsősorban a közel-keleti konfliktus egyre erőteljesebben jelentkező hatásai miatt.
2026. 06. 03. 23:30
Megosztás:
Tovább
Az Európai Bizottság OceanEye néven kezdeményezést mutatott be szerdán azzal a céllal, hogy az Európai Unió az óceánok megfigyelésének élvonalába kerüljön az által, hogy 2035-re a globális óceánmegfigyelő rendszerek és a vonatkozó technológia piacának 35 százalékát biztosítja.
2026. 06. 03. 23:00
Megosztás:
Tovább
Erősödött a vállalkozások pályázati aktivitása az első negyedévben, egyre több cég keresi a fejlődéshez szükséges forrásokat - közölte a K&H szerdán az MTI-vel.
2026. 06. 03. 22:30
Megosztás:
Tovább
A szombati PSG-Arsenal BL-döntő helyszínén, a Puskás Arénában 83 különböző országból érkezett szurkoló használta a Yettel hálózatát, akik a meccs ideje alatt több mint 3000 gigabájt (GB) adatot forgalmaztak - közölte a szolgáltató az MTI-vel.
2026. 06. 03. 22:00
Megosztás:
Tovább
A stabilcoinok várható növekedése nem egyszerűen „több USDT/USDC”-t jelent, hanem egy új, többdevizás on-chain pénzpiaci infrastruktúra kialakulását: USD mellett euró-, font-, jen-, esetleg regionális vagy kisebb devizás stabilcoinok is megjelenhetnek. A Citi 2025-ös becslése szerint a stabilcoin-piac 2030-ra alapforgatókönyvben 1,6 billió dollárra, optimista esetben 3,7 billió dollárra nőhet. A jelenlegi piac már nagyjából 300–320 milliárd dolláros nagyságrendben van, a DeFiLlama és RWA.xyz adatai szerint.
2026. 06. 03. 21:30
Megosztás:
Tovább
Széles körű párbeszéd indult a Velencei-tó megmentéséért, a közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet, amely megteremti ehhez a szükséges jogi kereteket- közölte az élő környezetért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 06. 03. 21:00
Megosztás:
Tovább
Hat új, környezetkímélő és klímasemleges BYD elektromos busszal bővült a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) autóbuszflottája - az új járműveket szerdán sajtótájékoztató keretében adták át.
2026. 06. 03. 20:30
Megosztás:
Tovább
A globális devizaelszámolás új korszakhatárhoz érkezett: miközben a szabályozott stabilcoinok (angolul: stablecoinok) egyre közelebb kerülnek a nagy devizákban való éles felhasználáshoz, a fizetési és átutalási hálózatok továbbra is gyorsabb, olcsóbb és folyamatosan működő elszámolási síneket keresnek. Ha a következő nagy stabilcoin-hullámot a japán jen és az angol font hozza, a Stellar akár az egyik legérdekesebb blokkláncos infrastruktúrává válhat ebben a versenyben.
2026. 06. 03. 19:30
Megosztás:
Tovább
Spanyolországban megugrott a gyűlöletbűncselekmények száma 2025-ben - ismertette éves jelentését a spanyol belügyminisztérium szerdán Madridban.
2026. 06. 03. 19:00
Megosztás:
Tovább
A Mol-csoport és vegyesvállalati partnerei megkezdték a földgáztermelést Azerbajdzsánban az ACG mezőn, ahol korábban a jelenlegi olajkészletekhez nem kapcsolódó gázkészleteket azonosítottak a kőolajtermelő rétegek alatt és felett - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 06. 03. 18:30
Megosztás:
Tovább
Donald Trump amerikai elnök szerint akár szeptember elejéig fennmaradhat az Irán elleni kikötői blokád.
2026. 06. 03. 18:00
Megosztás:
Tovább