Áll Vaszily Miklós poros kék kezeslábasban – a TV2 és a gyűlölet átbrandelése
HVG
2026-05-11 13:30
Vaszily Miklósok ezrei tették rendszerré azt, ami egyébként csak néhány túlmozgásos alak megalomániája lett volna. Földes András véleménye.
Száraz iparági bejelentésnek szánta Vaszily Miklósa TV2-vel kapcsolatos szavait, de azok véletlenül azt mutatták meg, hol tart most fejben 16 év tombolás után a NER:
„Jelenleg is zajlik az infotainment műsorok megújítása, amelyre elsősorban a Tények brand eróziója miatt van szükség. Célom, hogy az újonnan induló brandekkel, a tanulságok levonását követően, a TV2 az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást nyújtson.”
Hogy érezzük a mélységeket: Vaszily Miklós volt az, akiszétverte, szétverette az Indexet, és mocskos bulvárlappá tette az egykor jó nevű Origót. A TV2-ből pedig olyan állami pénzszivattyút csinált, amely emberek életének aktív tönkretételére szakosodott a hírműsornak álcázott lejárató műsoraival.
Vaszily szerint amit most látunk a propagandatévé körül, az „a brand eróziója”, amely mintegy természetes folyamatként koptatta meg az amúgy remek termékét.
Ha ilyen finomhangolással kezdődik a rendszerváltás, ha ilyen egyéni és kollektív jelentőségű, egyszerre szimbolikus és konkrét döntésekkel, akkor az azt igazolja, hogy a politikai tudatosság erős. Olyan erős és következetes, amilyenre az elmúlt évtizedekben (évszázadban) nem volt példa.