← Vissza

news.bsdnet.hu

Marsi Anikó elárulta, mivel telik a pihenőideje: „Az elmúlt 10 évben nem tudtam ennyi időt együtt tölteni a gyerekekkel”

24.hu 2026-05-08 05:51
Marsi Anikójelenleg pihenőidejét tölti, mivel áprilisban, az országgyűlési választásokat – ésSzalai Vivienhírigazgató kirúgását– követőenGönczi Gáborralegyütt bejelentették, hogyegy időre lekerülnek a TV2 képernyőjéről. Marsi ezt követőenlapunknak azt nyilatkozta, kollégájával együtt mindenképpen visszatérnek a csatornára. Azóta már kiderült, az általuk vezetettTényekmegszűnik. Három héttel a döntés bejelentése után Marsi a Blikknekmeséltarról, hogyan telnek a napjai. Mint elmondta, ideje nagy részét Balaton parti otthonában tölti, felújítási munkákat végez, sok időt tölt a családjával, illetve kedvenc sporthobbijának hódol. Utoljára nagyjából az elmúlt két évben voltam olyan elfoglalt, mint a most eltelt két hétben, csak teljesen másképp – nyilatkozta a lapnak a tévés, aki nem híve a hagyományos vakációknak. Tény, hogy a klasszikus láblógatós, parton heverészős nyaralásokat sosem erőltettem, mert az nem én vagyok. Volt is már rám panasz a férjemtől, hogy én szívem szerint még este tízkor is falat vakolnék, amely szenvedélyem attól, hogy több időm van rá, nem csitult, hanem erősödött. Imádom, hogy oda tudok figyelni a házikónk felújítására, sőt, amit csak tudok, mindent a két kezemmel szeretnék megoldani. Ez így sokkal lassabb, mintha profikkal csináltatnám, de hatalmas boldogság. Nagyon szeretem ezt, a favágástól kezdve a szigetelésen át a függönyfelvarrásig minden apró elemét. Május elején hazajöttDublinban egyetemre járó nagyobbik fia, és egy hónapig itt is marad. Az elmúlt 10 évben nem tudtam a gyerekekkel ennyi időt együtt tölteni sajnos. Most igyekszem bepótolni mindazt, ami kimaradt. Anyukám is velünk van és talán nem kell ecsetelnem, hogy reggeltől estig süt-főz. Erről lebeszélni sem tudom, de nem is akarom, csak szeretettel veszem tudomásul, hogy örülhetünk egymásnak mind – fogalmazott Marsi. A sportot sem hanyagolja: azon túl, hogy fiaival fut – „Ha együtt indulunk el, azzal az a baj, hogy úgy két percig látom a hátukat, majd várakozniuk kell, míg anya is beér a célba” –, egy sportegyesület is felkereste egy ajánlattal. Rám talált egy sportegyesület, mindezt a legjobbkor, a legtökéletesebb témával. Nevezetesen, hogy szervezzünk be tizenöt 40 pluszos, főleg irodai munkát végző nőt, akik mindig találnak kifogást a mozgásmentességre. A cél az, hogy az októberi Spar Maratonon lefussanak velem tíz kilométert.
Eredeti cikk megtekintése →