← Vissza

news.bsdnet.hu

„Köszönjük szépen, elég volt” – Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi árulja családi házát, kiderült, miért költöznek el

Index 2026-06-04 08:17
Már azt is tudják, hova költöznek. Dietz Gusztáv nemrég az RTL Reggeli vendégeként árulta el, hogy feleségével, Laky Zsuzsival és két közös lányukkal elhagyják alsógödi otthonukat. Már meg is hirdették a Duna-parti ingatlant, ahol évekig éltek, a színész-küzdősportoló pedig nem titkolja, hogy döntésükhöz a gödi akkumulátorgyár körülötti munka- és környezetvédelmi botrányok is hozzájárultak. Már azt is tudják, melyik községbe költöznek. Áruljuk a házunkat, egy öröklési folyamatnak vagyunk a végén. Itt van ütőtávon belül most már a történet. Verőcére szeretnénk menni. Kicsit mindentől távolabb: Duna-parttól, emberektől is – osztotta meg a reggeli műsorban Dietz, aki családjával továbbra sem mond le szenvedélyükről, a hajókázásról, mert bár a Duna-parttól kissé távolabb lesznek, mégis vízközelben maradnak Verőcén. „Azt gondoltam először, hogy nagyon jó lesz a zsákutca végén. Hogy milyen csendes, nincs utcafront. Igen ám, csak az összes szomszéd ott van körülöttünk. A Duna is egyébként tök jó, csak hát nyáron megindulnak a jet-skik, a motorcsónakok. Beindulnak a bulik, mindent hallani Váctól Újpestig, ami a vízen és víz közelében történik” – sorolta a sportoló, hozzátéve, a hajót megtartják, sőt, akar még egyet. Felesége, Laky Zsuzsi korábban elárulta, hogy volt arra példa, hogy lányaikat, Lucát és Lujzit a tutajukkal vitték haza az iskolából. A Nyerő Páros 2025-ös évadának győztes párja a budapesti nyüzsgés ugyanakkor nem hiányzik, hiába lépnek lányaik hamarosan abba a korba, amikor majd bulizni járnak. Valamit valamiért. Cserébe nyugalmat kapok. Negyven évet éltem Budapesten: a felét Budán, a felét Pesten. Köszönjük szépen, elég volt. Egyébként tök jó vonatközlekedés van errefelé, én is szoktam úgy járni – idézte Dietz szavait a story.hu. Már azt is tudják, hova költöznek. Dietz Gusztáv nemrég az RTL Reggeli vendégeként árulta el, hogy feleségével, Laky Zsuzsival és két közös lányukkal elhagyják alsógödi otthonukat. Már meg is hirdették a Duna-parti ingatlant, ahol évekig éltek, a színész-küzdősportoló pedig nem titkolja, hogy döntésükhöz a gödi akkumulátorgyár körülötti munka- és környezetvédelmi botrányok is hozzájárultak. Már azt is tudják, melyik községbe költöznek. Áruljuk a házunkat, egy öröklési folyamatnak vagyunk a végén. Itt van ütőtávon belül most már a történet. Verőcére szeretnénk menni. Kicsit mindentől távolabb: Duna-parttól, emberektől is – osztotta meg a reggeli műsorban Dietz, aki családjával továbbra sem mond le szenvedélyükről, a hajókázásról, mert bár a Duna-parttól kissé távolabb lesznek, mégis vízközelben maradnak Verőcén. „Azt gondoltam először, hogy nagyon jó lesz a zsákutca végén. Hogy milyen csendes, nincs utcafront. Igen ám, csak az összes szomszéd ott van körülöttünk. A Duna is egyébként tök jó, csak hát nyáron megindulnak a jet-skik, a motorcsónakok. Beindulnak a bulik, mindent hallani Váctól Újpestig, ami a vízen és víz közelében történik” – sorolta a sportoló, hozzátéve, a hajót megtartják, sőt, akar még egyet. Felesége, Laky Zsuzsi korábban elárulta, hogy volt arra példa, hogy lányaikat, Lucát és Lujzit a tutajukkal vitték haza az iskolából. A Nyerő Páros 2025-ös évadának győztes párja a budapesti nyüzsgés ugyanakkor nem hiányzik, hiába lépnek lányaik hamarosan abba a korba, amikor majd bulizni járnak. Valamit valamiért. Cserébe nyugalmat kapok. Negyven évet éltem Budapesten: a felét Budán, a felét Pesten. Köszönjük szépen, elég volt. Egyébként tök jó vonatközlekedés van errefelé, én is szoktam úgy járni – idézte Dietz szavait a story.hu. Elárulta, mit gondol a Tények egykori műsorvezetőjéről. ByeAlex néhány nappal ezelőtt egy olyan videóval jelentkezett a TikTokon, melyben arra reagált, hogy hol kapták lencsevégre a parlamenti választások után „pihenőre vonuló” Gönczi Gábort. A  Tények  egykori műsorvezetője május végén Alcsúton bukkant föl a Válvölgyi Fesztiválon , ahol zenekarával, a Smile-lal lépett fel, melyről a 444 helyszíni riportot is készített. Az X-Faktor visszatérő mentora a TikTok-videójába ebből a riportból vágott be néhány részletet, melyhez a következő gondolatot írta: „ bro igazi rocksztárt farag belőlünk before gta 6!”. A 444-en láttam, hogy Gönczi Gábor a Tényekes távozása után megtalálta a helyét... – kezdte az énekes, aki a videója tanúsága szerint csak a fejét fogta, miközben Gönczi fellépését nézte vissza. A  Tények egykori műsorvezetője a felvételen úgy fogalmazott közönségének: „Jó, igazi rocksztárt faragok belőletek! Gyertek, gyertek, gyertek! Na, figyeljetek fiúk, léggitározás jön! (...) Nézzétek az urakat!” ByeAlex a videójában azt is megjegyezte, hogy: Kőkemény szórakoztatás... az oszt' igen. bro igazi rocksztárt farag belőlünk before gta 6! forrás: 444.hu Úgy tűnik, Gönczi Gábor a zenével foglalkozik határozatlan idejű távolmaradása alatt. Ebben a cikkben azt is megírtuk, műsorvezető társa, Marsi Anikó mivel tölti napjait . A bejelentést az RTL Híradó műsorvezetői, Szellő István és Erős Antónia egy csípős beszólással reagáltak le, kijelentették, ők nem mennek pihenőre. Fotókon, ahogy igyekezett menteni a helyzetet. A minap New Yorkban, a Regal Union Square moziban is debütált  Jennifer Lopez legújabb filmje, az Office Romance című amerikai romantikus vígjáték, melyben J. Lo Brett Goldstein oldalán játszik főszerepet. A színész-énekesnő erre a premierre egy virágokkal díszített, fűzős estélyiben érkezett, melynek viselése a mélyen dekoltált fazonja miatt fokozott odafigyelést igényelt, mellrészen ugyanis a kivágás miatt fennállt a villantás veszélye. Lopezzel meg is történt, amitől tartani lehetett, a vörös szőnyegről való távozáskor ugyanis már csak a kezeivel tudta a helyén tartani a ruha felső részét, ami miatt a fotósok nem győzték kattingatni gépeiket. Kövesse az Indexet Facebookon is! Az amerikai színésznő lánya lenyűgöző szépséggé cseperedett. Ritkán látható együtt Amy Adams és családja, ezért különösen nagy figyelmet kapott a színésznő legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése. Az új sorozata, a Cape Fear premierjére férje, Darren Le Gallo és 16 éves lányuk, Aviana Le Gallo is elkísérte.  A rajongók pedig egy dologra azonnal felfigyeltek, Aviana ugyanis elképesztően hasonlít fiatalkori édesanyjára. Az 51 éves Oscar-jelölt színésznő ezúttal egy elegáns fehér estélyiben érkezett az eseményre, ám a reflektorfényt tinédzser lánya is magára vonta. Hasonlóságuk különösen az arcvonásaikban és mosolyukban szembetűnő, így nem csoda, hogy a közös fotójuk gyorsan szárnyra kapott a közösségi médiában. Mint ismert, Amy Adams és Darren Le Gallo kapcsolata több mint két évtizede tart. A pár 2001-ben ismerkedett meg, szerelmük pedig azóta is rendíthetetlen. Egyetlen gyermekük, Aviana 2010-ben született. Adams általában óvja magánéletét a nyilvánosságtól, ezért is számít ritka alkalomnak, amikor együtt jelentek meg egy hollywoodi eseményen. Entertainment Tonight (@entertainmenttonight) által megosztott bejegyzés
Eredeti cikk megtekintése →