„Rosszul vagyok a nyálas dolgoktól” – Gelencsér Timi elárulta, milyen lesz a nyári esküvője
Blikk
2026-06-04 08:16
Gelencsér Timi és vőlegénye, Matyi izgatottan készülnek életük egyik legfontosabb eseményére: még a nyáron hivatalosan összekötik az életüket. Az esküvőszervezés utolsó simításai zajlanak, miközben Timi a munkában sem lassít.
Gyüre Bernadett
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Timi az Exatlon után azonnal új projektekbe vetette magát , és a házfelújítás is teljes gőzzel halad, hogy minden készen álljon a nagy napra.
„Szombaton hazaértem, vasárnap bepakoltam a bőröndöket, és hétfőn reggel 8-kor már Tokodon forgattam az Újratervezés című műsort. De nem bánom, szeretem a pörgést. Igaz, nem tagadom, voltak olyan pillanatok, amikor azt se tudtam, melyik bolygón vagyok” – mesélte Timi a Storynak , aki láthatóan élvezi a sűrű mindennapokat. Az otthonteremtő műsor különösen aktuális számára, hiszen párjával éppen saját házukat újítják fel, hogy az esküvő után már közös otthonukba térhessenek haza.
Az esküvői előkészületek kapcsán Timi elárulta , hogy nem tartozik azok közé a lányok közé, akik gyerekkoruk óta álmodoznak a nagy napról.
„Egyszerűen rosszul vagyok a nyálas dolgoktól, tehát nem fehér lovon fogok bevonulni, és nem fogunk galambokat röptetni sem” – mondta nevetve. A menyasszonyi ruha már megvan , és a szervezés is jól halad, de Timi számára a legfontosabb, hogy a nap meghitt és emlékezetes legyen.
„Persze nagyon várom, és biztosan egy szuper nap lesz a szeretteinkkel – alaposan megünnepeljük, hogy hozzámegyek ahhoz a férfihoz, akivel le szeretném élni az életem. Ugyanakkor másnap ugyanúgy folytatódik az életünk, nem leszek főállású feleség” – tette hozzá határozottan.
A vendéglista összeállítása azonban nem volt egyszerű feladat.
„Egy meghitt napot szerettünk volna olyanokkal, akik jól ismerik a közös történetünket. De nagyon nehéz volt meghúzni a határokat, hiszen akár több száz fős lagzit is tarthattunk volna, ha minden olyan ismerőst meghívunk, akikkel az életünk egy korábbi szakaszában jóban voltunk. Úgyhogy végül ezt a koncepciót elengedtük, és nagyjából 80 főre számítunk” – árulta el Timi. A pár számára tehát a minőség fontosabb, mint a mennyiség, és igyekeznek olyan emberekkel körülvenni magukat, akik valóban közel állnak hozzájuk.
Gelencsér Tímea