← Vissza

news.bsdnet.hu

Új IC-motorvonatokat vehet a MÁV az uniós forrásokból

Autópro 2026-06-04 08:23
A közlekedési tárca nemrégiben kinevezett vezetője, Vitézy Dávid a közösségi médiában arról írt, hogy Magyarország az eddig befagyasztott források feloldása után képes lesz arra, hogy sok év után újra teljesen új motorvonatokat vásároljon. Mint fogalmazott, a megállapodás értelmében legalább 35 új InterCity-motorvonat beszerzése válik lehetségessé. „Ezek emeletes kivitelben kb. 200 mai InterCity-személykocsinak megfelelő kapacitást jelentenek, tehát országosan érezhető InterCity flottacserét jelent egy ekkora beszerzés” – írta a miniszter. A poszt szerint a motorvonatok a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc kör IC, Budapest–Szeged és Budapest–Pécs vonalakon állhatnak forgalomba, az első kocsik 2029-ben érkezhetnek. Vitézy Dávid bejegyzésében kitért rá, hogy az utóbbi években egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő jármű a MÁV szolgáltatásának fenntartására. „Az új InterCity-vonatok beszerzését Lázár János 2022 végén leállította, azóta sem tett semmit az újraindítás érdekében, miközben a karbantartási és fővizsgáztatási rendszer leépülése miatt a meglévő kocsik jelentős része sem üzemképes jelenleg” – írta, hozzátéve, hogy a fent említett projekt óriási előrelépést hozhat a hazai vasúti közlekedésben. Ahogyan arról az autopro.hu is beszámolt, Vitézy Dávid a napokban bejelentette: 42 új HÉV-szerelvény beszerzésére nyílt lehetőség Magyarország és az Európai Bizottság között létrejött megállapodás nyomán. Az új járművek a szentendrei, csepeli és ráckevei HÉV-vonalakon közlekednének, a jelenlegi 45–50, illetve néhány esetben közel 60 éves HÉV-ek helyett. Érdekesnek találta ezt a hírt? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari történésekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken !
Eredeti cikk megtekintése →