Miskolci szuperhősök: rajonganak az ovisok a kukásokért, akik mesekönyvet is írtak nekik
Sassy
2026-05-11 13:46
Miskolcon egyre több kisgyerek álma, hogy nagykorában kukás legyen. Ez nem is csoda, hiszen a helyi szemétszállító cég dolgozói igazán kedves gesztussal lepték meg a kicsiket.
A kezdeményezés hatalmas sikert aratott a városban. Amellett, hogy a gyerekek a környezettudatosságról tanulnak, még a kukásautókba is beülhettek, ami sokuk nagy álma.
A helyi szemétszállító cég három munkatársa is nyilatkozott. Elmondásuk szerint az autósok gyakran háborognak, mivel a kukásautó akaratlanul is feltarthatja a forgalmat, a gyerekek szemében azonban igazi sztároknak számítanak.
A gyerekek rajongása és érdeklődése miatt a miskolci szemétszállító cég tavaly szakértő mesepedagógusok segítségével készítette el a Múki és a Fekete Királyság című mesekönyvet. Szerintük a történet segítségével a legkisebbek is könnyebben megérthetik a környezettudatosság és a fenntarthatóság fontosságát.
Először februárban, a Hangos Olvasás Világnapján meséltek nekik, a program pedig annyira népszerű lett, hogy azóta rendszeresen látogatják a miskolci óvodákat.
KapcsolódóMeghatóan személyes titkot árult el Kiss Márk Oláh Ibolya ruhájáról – Minden részletnek jelentése voltOláh Ibolya május 9-ei fellépésének minden mozzanata jól átgondolt jelentést hordozott. A dalválasztástól egészen az apró kiegészítőkig a ruháján. A stylist most elárulta, mi volt a mögöttes jelentéstartalom.