← Vissza

news.bsdnet.hu

Új főszerkesztője lett a Növekedésnek: sokaknak ismerős lehet a neve

Mandiner 2026-06-04 09:51
A tulajdonosi szerkezet átalakulását követően új főszerkesztő került a Növekedés Médiához: a pozíciót Szajlai Csaba tölti be, aki egy év kihagyás után tér vissza a sajtó világába – írta meg a Media1 . A Növekedés.hu frissen kinevezett vezetője az elmúlt időszakban a pénzügyi szférában dolgozott: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatói tisztségét látta el, emellett tagja volt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Gazdasági Tanácsadó Testületének, valamint bekerült a Diákhitel Központ igazgatóságába is. Pályafutása során irányította a nyugat-magyarországi vármegyék gazdaságfejlesztésére fókuszáló West Hungary Projektet, ezt megelőzően pedig több meghatározó gazdasági médium élén dolgozott főszerkesztőként, köztük a Világgazdaságnál és a Figyelőnél, a Mediaworks kötelékében. Tavaly februártól egy ideig a HírTV Szaldó című gazdasági műsorának házigazdája volt, emellett Cash-Flow címmel saját gazdasági podcastot is vezetett a Magyar Nemzet online felületén. Korábban a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet gazdasági rovatának vezetéséért is felelt, valamint az ECHO TV Analízis című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként is tevékenykedett. Közel tíz éven keresztül szerkesztette a Budapesti Értéktőzsde BÉT 50 című éves kiadványát, és immár tizenöt éve rendszeres műsorvezetője a Trend FM adásainak. Felsőfokú tanulmányait a BKÁE államigazgatási szakán végezte, emellett külkereskedelmi végzettséget is szerzett. Angol és német nyelven egyaránt beszél, tanulmányait pedig ösztöndíjasként az Egyesült Államokban és Németországban is bővítette. A Növekedés Média Kft. közleménye szerint Szajlai Csaba elsődleges feladata a Növekedés.hu gazdasági és pénzügyi témájú hírportáljának továbbfejlesztése, valamint tartalmi és piaci bővítése lesz. Nyitókép: Krizsán Csaba/MTI
Eredeti cikk megtekintése →