● news.bsdnet.hu

És ez még nem minden, mert nem létezett többek között iPhone sem, fogalmunk se volt, mi az a Bitcoin vagy Spotify, Firefox-ot meg Explorert használtunk, Sean Pault, Gnarls Barkley-t, plusz Oroszlán Szonját és Bebét hallgattunk (már aki). 2006-ot írtunk, abban az évben járt utoljára BL-döntőben az Arsenal. Annak a meccsnek az emlékei következnek. 2026-ban Budapest ad otthont a Bajnokok Ligája döntőjének, május 30-án a Puskás Arénában dől el, hogy ki lesz az európai foci királya. A döntőre való hangolódásként májusban minden nap jelentkezünk egy cikkel, amelyben az előző évtizedek legendás BL-pillanatait elevenítjük fel.A sorozat előző részeiért kattints ide! Van a focinak egy különösen kegyetlen oldala. Az, amikor egy csapat nem egyszerűencsakveszít, hanem szinte már fogja a trófeát, ami végül mégis kicsúszik a kezéből. A 2005/06-os Arsenal pont ilyen történet. Egyebek mellett erről mesél aFrom the Jaws of Victory: A History of Football’s Nearly Mencímű könyv, amely a futball nagymajdnemsztorijait dolgozza fel. És hát eleve kevésmajdnemfájhatott úgy, mint az Arsenalé Párizsban (talán csak aBayern Münchené Barcelonában). A londoniak egész akkoriBL-meneteléseelég valószínűtlennek nézett ki. Az Arsenal a csoportkör második fordulója után, az Ajax elleni meccset követően egészen a döntőig nem kapott gólt. Tíz egymást követő mérkőzésen maradt érintetlen a hálójuk, amit rekordként regisztráltak. Ez már önmagában patika teljesítmény, de még inkább azzá teszi, hogy az utolsó hat találkozón nem állt rendelkezésre egy klasszikus balhátvéd sem. Ez az Arsenal viszont a Premier League-ben nem futott nagyot. Sőt, hosszú ideig úgy festett, a következő idény Bajnokok Ligája-indulását egyetlen úton biztosíthatja be, ha megnyeri a sorozatot. Amíg tehát a bajnoki szereplés finoman szólva ingadozott, addig Európában egészen másképp dördült el az ágyú. Arsène Wenger csapatára a Barcelona várt a párizsi fináléban 2006. május 17-én. Az a Barca, amely abban az időben a modern futball mintadarabjának számított. Frank Rijkaard együttese bébikönnyen húzta be a La Ligát, 12 pontot verve a Real Madridra, a BL egyenes kieséses szakaszában kiejtették José Mourinho Chelsea-jét, a Benficát és a Milant. Ronaldinho és Samuel Eto’o addigra 12 gólt és nyolc gólpasszt pakolt bele közösen a BL-szezonba, tehát minden jel arra utalt, hogy a katalánok emelik fel a végén a nagyfülű kupát. Mégis akadt valami biztató Wengerékre nézve. A döntőre összeálló kezdő erősebbnek tűnt, mint az idény nagy részében bármikor, az addig csak foltozgatott védelem hirtelen kiegyenesedett. Ashley Cole elfoglalta a balhátvéd posztját, Sol Campbell ismét ott tornyosult középen. Maga a meccs viszont angol szempontból már a 18. percben tragikus fordulatot vett. Ronaldinho megindulására Kolo Touré és Campbell egyszerre mozdult ki, rést nyitva ezzel Samuel Eto’o előtt. A brazil zseni persze simán odatette a labdát, a kameruni csatár pedig a kapu felé tört, de az Arsenal német kapusa, Jens Lehmann a tizenhatos szélén durván elkaszálta. Az esethez hozzátartozik, hogy Ludovic Giuly a kipattanó után a kapuba passzolt, de Terje Hauge játékvezető túl hamar sípolt. Ha előnyszabályt alkalmaz, a Barcelona gólja érvényben marad, Lehmann pedig megúszhatta volna sárgával. Ehelyett szabadrúgás jött, és ami sokkal rosszabb ágyús szempontból, piros lap is. Lehmann helyére Manuel Almuniának kellett beállnia, a mezőnyjátékosok közül Wenger Robert Pirest hívta le. A francia szélső évekkel később úgy beszélt erről, mint pályafutása legsötétebb emlékéről. Annyira nehezen viselte honfitársa döntését, hogy lecserélésekor rá sem nézett a főnökre, és a lefújás után sem igazán tudott megbékélni a helyzettel. Ami viszont a kiállítás után következett, az sokat elárult az Arsenal karakteréről, merthogy tíz emberrel sem roppantak össze. Thierry Henry akár meg is szerezhette volna a vezetést, amikor szokásának megfelelően elegánsan kibújt Rafael Márquez szorításából, ám hat méterről nem tudta bevenni Víctor Valdés kapuját. A 37. percben aztán mégis összejött, igaz, kellett hozzá némi játékvezetői jóindulat is. A már sárgás Emmanuel Eboué látványos repüléssel harcolt ki szabadrúgást Carles Puyol szorításában, a Barcelona tizenhatosának közelében. Henry beadása Sol Campbell fejét találta meg, az angol védő a kapuba stukkolta a labdát. Az Arsenal tehát előnybe került a BL-döntőben. Emberhátrányban. A Barcelona ellen. Ha vannak szürreálisan hangzó dolgok, akkor ezek mindenképp olyanok. A félidőig kitartottak, majd túlélték a katalán rohamok első hullámát is. Egy ideig még az is benne volt, hogy megcsinálják a lehetetlent, ráadásul második félidő derekán nemcsak védekeztek, hanem helyzeteket is ki tudtak alakítani. Ha viszont nem zárod le a meccset, akkor futball istenei előbb-utóbb bekérik a számlát. Bekérték. A Barcelona seperc alatt duplázott; előbb a 76. percben Eto’o talált be, majd négy perc elteltével Juliano Belletti. Mindkét gólnál a csereként beállt Henrik Larsson adta a gólpasszt. Miközben a Barca fordított, az eső ömleni kezdett. Nemcsak a Stade de France gyepét, hanem az Arsenal BL-álmait is eláztatva. (Forrás:Independent, fotók: Getty Images) Ez is érdekelhet: Messi karrierjének egyik legemlékezetesebb gólja 11 éves lett. Szubjektív lista. Nem is lehet más.