← Vissza

news.bsdnet.hu

Egy zalaegerszegi kereskedés is forgalmazott osztrák bányákból származó azbesztes kőzúzalékot

Portfolio 2026-05-11 14:26
A Sprint Tüzép Kft. a honlapján és közösségi oldalán közleményben tudatta: a cég is "vásárolt és értékesített osztrák bányából származó kőzúzalékot, amelyről utólag merült fel a gyanú, hogy egy része azbeszttel szennyezett lehet". Hozzátették: az anyagot jóhiszeműen szerezték be, "a beszállító bánya által kiállított teljesítményigazolások birtokában". Kitértek arra is, hogy az ügy nem kizárólag az ő cégüket érinti,több kereskedés és kivitelező vállalkozás lehet még,amelyek szintén nem rendelkeztek tudomással az esetleges szennyezettségről. "Jelenleg is folyamatban vannak a vizsgálatok az érintett bányákban, azonban a mai napig nem érkezett hivatalos állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy a szennyeződés pontosan mióta állhat fenn, illetve mely szállítmányokat érintheti" - olvasható a közleményben. A Zala Vármegyei Kormányhivatal csütörtökön arról adott tájékoztatást, hogy több zalai településére is szállíthattak osztrák kőbányákból származó azbesztszennyezett zúzalékot, amellyel utakat, bicikliutakat és parkolókat tölthettek fel. A hivatal környezetvédelmi hatósága vizsgálja azokat helyszíneket, amelyek kapcsán felmerült, hogy az osztrák bányákból származó, szerpentinit nevű anyagot tartalmaznak. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Eredeti cikk megtekintése →