← Vissza

news.bsdnet.hu

Gasly eseménydús hétvégére számít Monte-Carlóban

F1világ 2026-06-04 13:00
A Monacói Nagydíj csütörtöki médianapján Pierre Gaslyt arról kérdezték, milyen érzés lesz az idei autókat vezetni Monte-Carlo utcáin. A francia versenyző óvatosan fogalmazott, hiszen mint mondta, a pontos választ csak a pályán szerzett tapasztalatok után lehet majd megadni. „Azt hiszem, 24 óra múlva megtudjuk. De a hétvégén nyitott gondolkodással kell érkeznünk. Szerintem ez más érzés lesz ahhoz képest, amit az elmúlt néhány évben megszoktunk. Ez csak jó irányba mehet” — mondta a francia versenyző a média, köztük az F1VILÁG.HU képviselőinek. HIRDETÉS HIRDETÉS Gasly szerint az autók alapvető jellemzői is befolyásolják majd a vezethetőséget, különösen egy olyan pályán, ahol a versenyzőknek folyamatosan a falak között, minimális hibahatárral kell teljesíteniük. HIRDETÉS „Az, hogy az autók keskenyebbek, könnyebbek, illetve az is, amit az energiával kapcsolatban eldöntöttek ezen a pályán, szerintem valamelyest egyszerűbbé teszi majd a dolgokat vezetés szempontjából, és abból a szempontból is, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a motor erejéből; nem lesz semmiféle menedzselés, mert bőven lesz energiánk a versenypályán.” Perez: Montreal előrelépés volt, Monacóban a szombat dönthet Az Alpine versenyzője ugyanakkor arra számít, hogy a kisebb leszorítóerő miatt az autók kezelése a bukkanókon és a gyorsabb kanyarokban is komolyabb feladatot jelenthet majd. „És aztán, igen, sokkal kevesebb, sokkal kevesebb leszorítóerőnk van az autón. Szóval a bukkanókon, ezekben a nagysebességű kanyarokban arra számítok, hogy valamivel nagyobb kihívás lesz, még akkor is, ha az autók könnyebbek.” Gasly a féktávokat is kiemelte, utalva arra, hogy az előző hétvégéken több versenyzőnél is jelentkeztek problémák ezen a téren. HIRDETÉS „Azt láttuk, hogy a versenyzők jobban küszködnek fékezésnél, mint az előző években, sok az első kerekek blokkolása, és sokan szélesen fordultak Kanadában az előző hétvégéken.” „Ezen a pályán ezt nem engedheted meg magadnak. Szóval szerintem ilyen értelemben valamelyest eseménydús lehet a hétvége. És igen, én ezt jó lehetőségnek látom arra, hogy valami nagyobbat szerezzünk annál, mint amire képesek lehetünk.” HIRDETÉS
Eredeti cikk megtekintése →