Verstappen az F1Világnak: Most „mindenki egy irányba húz” a Red Bullnál
F1világ
2026-06-04 15:20
A Red Bull Racing vezetése jócskán átalakult az elmúlt egy évben: Adrian Newey főtervező és Jonathan Wheatley sportigazgató korábbi távozását követően tavaly nyáron menesztették Christian Hornert, a 2025-ös idényt követően pedig dr. Helmut Marko is búcsút intett az osztrák alakulatnak.
Radikális hátsó szárnymegoldásokkal készült a Red Bull és a Mercedes is Monacóra
A Red Bullnál az elmúlt években igencsak viharos volt a légkör: 2024-ben Horner zaklatási botránya borzolta a kedélyeket, és az istálló versenyképessége is komoly csorbát szenvedett. Mindez pedig odáig vezetett, hogy Verstappen jövője is veszélybe került.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Red Bull tavaly júliusban döntött úgy, hogy Horner helyére Laurent Mekiest nevezi ki csapatfőnöknek, a szakember érkezése pedig érzékelhető megnyugvást hozott az energiaital-gyárosokhoz. Ennek részeként Verstapen is elköteleződött a csapat mellett, és bár a holland a Forma-1 szabályaiért kevésbé lelkesedik, minden jel arra utal, hogy kitölti 2028 végéig szóló szerződését.
HIRDETÉS
A Monacói Nagydíj csütörtöki médianapján a Red Bull versenyzőjét kérdeztük arról, Horner távozása, illetve Mekies kinevezése óta mennyire változott meg a csapatdinamika, és milyen a légkör az istállón belül. A holland pilóta tömör, ám sokatmondó választ adott.
„Az érzések jók a csapaton belül — remekül működik együtt a dolog” — mondta az F1VILÁG.HU kérdésére a Forma-1 négyszeres világbajnoka. „Mindannyian egy irányba húzunk, mindenki tudja, mit kell tennie, és mit akarunk elérni.”
A Red Bullnál az elmúlt években tapasztalt széthúzás kapcsán nemcsak Verstappen, hanem a holland édesapja, Jos Verstappen is élesen bírálta Hornert. 2024-ben a volt F1-es versenyző úgy fogalmazott, „darabjaira fog hullani” a Red Bull, ha a brit szakember nem távozik posztjáról. Kulcsemberek ugyan valóban távoztak az istállótól, ám úgy tűnik, Mekies érkezése óta egyértelmű építkezés kezdődött, a cél pedig a versenyképesség mihamarabbi javítása.
Nyitókép: Tóth Zsombor
HIRDETÉS