A „selyemmajmozással” Hont András nagyon nagyot segített Magyar Péternek, de a tudtán kívül – Megszólalt a Hírkereső tulajdonosa
Mediapiac
2026-06-04 15:30
Több mint 50 millió forinttal támogatta a Tisza Pártot és három Pest megyei egyéni jelöltet Holló Gábor, a piacvezető híraggregátor oldal, a Hírkereső tulajdonosa – derült ki a vállalkozó HVG-nek adott interjújából. Holló sokáig titokban tartotta a támogatást, mert attól tartott, hogy ha nyilvánosságra kerül a szerepvállalása, ellehetetleníthetik a cégeit, sőt az is megfordult a fejében, hogy akár le is tartóztathatja az előző politikai-kormányzati elit.
A vállalkozó azt mondta a HVG-nek , igyekezett minden eshetőségre felkészülni. Pénzeit több helyen, különböző számlákon és készpénzben tartotta, hogy akkor se akadjon el a kampányfinanszírozás, ha őt valamilyen módon „kivonnák az egészből”. Mint fogalmazott, arra is gondolt, hogy az általa támogatott egyéni jelölteknek a végén még szükségük lehet pénzre.
Holló támogatásáról április végén, egy köszönőposzt révén lehetett először nyilvánosan tudni. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, összesen valamivel több mint 50 millió forintot költött, többek között közvélemény-kutatásokra. Magyar Péterrel személyesen nem találkozott, és szerinte a Tisza Párt elnöke azt sem tudja, ki ő.
Holló Gábor szerint a története már a 2021-es ellenzéki előválasztás idején elkezdődött, amikor néhány millió forinttal támogatta Márki-Zay Pétert, mert benne látta a politikai változás esélyét. A 2022-es vereség után különösen felháborította, hogy szerinte a kormányzati propaganda és az ellenzéken belüli aknamunka együtt nyírta ki Márki-Zayt, akit a „ráhúzott háborús propagandával tönkretettek” , de tisztességes embernek tart.
A vereség után Las Vegasban gondolkodva jutott arra, hogy a Hírkereső és a hozzá kötődő oldalak tulajdonosaként mégis van eszköze a propagandacikkek hatásának csökkentésére. Ezért elkezdte szándékosan hátrébb sorolni a lejárató anyagokat a hírgyűjtő oldalain. Közben arra is figyelt, hogy ugyanazon propagandalapok más, nem politikai tartalmait – például sport-, tudományos vagy bulvárhíreit – feljebb húzza, hogy a forgalom ne a lejárató cikkekre menjen.
Elmondása szerint később az algoritmust is átírta. A változtatásokat nem hirtelen, hanem fokozatosan végezte: 2022 óta körülbelül 200 héten át heti fél százalékkal csökkentette a propagandaanyagok súlyát, miközben a független média híreit erősítette. Attól tartott, hogy lebukhat, mert a kódban nyoma maradt a beavatkozásnak. Holló úgy véli, szerződésszegést nem követett el, mert a híreket továbbra is megjelenítette, a toplisták algoritmusának szabályozása viszont az ő hatásköre. Célja az volt, hogy a propagandalapok politikai lejárató anyagai egyre kisebb nyilvánosságot kapjanak. Magyar Péterre az azóta híressé vált Partizán interjúban figyelt fel.
A Tisza támogatása kapcsán az üzletember részletekbe bocsátkozva mesélte el a okokat:
2024 júniusától támogattam magánszemélyként a Tiszát a rendszerváltó kártyán keresztül, de ennél többet nem akartam. Mert nem akartam veszélyeztetni azt, amit a híreknél már elkezdtem, és akkor már bő két éve folytattam. De rá egy évre eltört bennem valami, amikor Hont András elkezdte „selyemmajmozni” Magyar Pétert. A „slim fit messiás”-on jót nevettem, mert az vicces. Tovább rontott a helyzeten az ellehetetlenítési törvény, azt éreztem, hogy most vagy soha. És elkezdtem közvélemény-kutatásokat finanszírozni, hogy más is reálisan lássa a számokból, hónapról hónapra, hogy itt sokkal többről van szó, mint hogy jött egy „selyemmajom”. Ezekre amúgy a cégemnek is szüksége van a választásoknál. Amikor megkérdeztem a tiszás kontaktomat, hogy nekik nem kellenek-e ilyen adatok, az volt a válasz, hogy mint egy falat kenyér. És innen beszippantott az egész, mint egy örvény. Elkezdtem egyre több és nagyobb kutatásokat rendelni és támogatni a Tisza-közeli Kontrollt is.
Hont András egy Facebook-posztban reagált Holló Gábor interjújára, amelyben azt írta: a timeline nem stimmel. Megnéztem: az első „selyemmajom”-említés 2024 kora tavaszáról való, és az EP-választást követően egyre inkább leálltam vele, ugyanis már kevésbé egy ember karakteréről, életviteléről szólt az egész.
Holló Gábor szerint a NER-rendszer legnagyobb problémája nem pusztán a korrupció vagy a túlárazott közbeszerzések világa. Úgy látja, a valódi „rákfene” a magántőkealapok rendszere, amelyekben szerinte még annál is több pénz lehet, mint amit a nyilvánosság feltételez. Arra a kérdésre, hogy vállal bármilyen szerepet, lesz bármilyen pozícója a Tisza rendszerében, az válaszolta:
Nem tudnék elmenni dolgozni az államnak. Látom a média finanszírozási válságát, ami engem is érint, de még mindig jobban keresek, mint az állami fizetések és szeretem csinálni. És rohadtul nem akarok hatalmat, bőven elég volt az a felelősség, amit a saját vállamra tettem 2022 és 2026 között.