Anyamedve és két bocsa látogatta meg egy erdélyi iskola udvarát, elmaradt a tanítás
HVG
2026-05-11 16:08
Zabola és Páva környékén hét olyan medvét tartanak számon, amelyek bejárnak a településre.
Anyamedve és két bocsa bukkant fel egy erdélyi település iskolájának udvarán a múlt csütörtök reggel, emiatt aznap elmaradt a tanítás – írja a3szek.ro.
A Kovászna megyei Zabola községhez tartozó Páva elemi iskolájánál az odaérkező takarítónő találkozott velük először. Megőrizte a lélekjelenlétét, nem futott el, hanem óvatosan eltávolodott a felnőtt állattól, majd értesítette a hatóságokat. A két bocs eközben felmászott egy magas fára.
A csendőrség és az ilyen esetekben összehívott, az állatorvos, a vadőr és a polgármester alkotta válságkezelő bizottság rövidesen megjelent a helyszínen, a medvecsaládot azonban nem sikerült azonnal eltávolítani az iskola területéről. Végül az a döntés született, hogy nyugodt környezetet biztosítanak az állatoknak, megvárják, amíg maguktól távoznak.
A tanítást biztonsági okokból felfüggesztették, a gyerekeket pedig hazaküldték.
Szigyártó Nimród alpolgármester arra is hívta fel a figyelmet, hogy Zabola és Páva környékén jelenleg hét olyan medvét tartanak számon, amelyek bejárnak a településekre, ezért fokozott óvatosságra intette a helyieket.
https://hvg.hu/360/20260405_farkas-medve-hiuz-nagyragadozok-termeszetvedelem-fokozottan-vedett-fajok
Nyitóképünk illusztráció.
Marcin Romanowskit utoljára három hete látták Budapesten, azóta se híre, se hamva.