Verstappen szerint ezért lehet nehéz dolga a Red Bullnak Monacóban
F1világ
2026-06-05 06:00
A csapat Kanadában jelentős lépést tett előre, ahol Verstappen megszerezte idei első dobogós helyezését . A McLarennél és a Mercedesnél jelentkező problémákat kihasználva a harmadik helyen ért célba a győztes Kimi Antonelli és a ferraris Lewis Hamilton mögött.
Bár a holland versenyző azt mondta, úgy érezte, közelebb kerültek az élmezőnyhöz, mint bármikor korábban, az RB22-es továbbra is küszködött a pattogással és a vezethetőséggel kapcsolatos gondokkal , amelyek megoldása a csapat számára a hétvége nagy részét igénybe vette.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Amikor arról kérdezték, hogy Monacóban van-e esélyük megismételni a korábbi évek dobogós sikereit, Verstappen így felelt: „Ez sok mindentől függ majd, de nem tudom, milyen érzés lesz pénteken az autó.”
HIRDETÉS
„Monaco mindig tud meglepetéseket okozni, de reálisan nézve, az én oldalamról, az alacsony tempójú részeken rendben voltunk, ugyanakkor itt jónak kell lenni a bukkanókon és a kerékvetőkön, márpedig ebben nem vagyunk annyira erősek. Meg kell néznünk, hogyan alakul majd a hétvége során.”
Hamilton nem foglalkozik a felhajtással: nincs garancia a Ferrari monacói sikerére
Monaco szűk utcái miatt a versenyzők gyakran a legkisebb hibáért is komoly árat fizetnek, ezért kulcsfontosságú, hogy az autó bizalmat adjon számukra a szabadedzéseken, mielőtt az időmérőn a határokat feszegetnék.
Verstappen elismerte, hogy a Red Bullnak bőven van még min dolgoznia az utóbbi időszak problémái után, ugyanakkor a pálya különleges jellege akár el is fedheti azt a teljesítményhiányt, amely nagy tempónál jelentkezett.
„Minden területen javulni akarsz” — folytatta Verstappen. „Több tapadást akarsz, több erőt akarsz, jobb fékhatékonyságot akarsz, azt akarod, hogy a gumik jobb működési tartományban dolgozzanak, szóval ilyen értelemben mindenhol jobbnak akarsz lenni.”
HIRDETÉS
„Azt gondolom, Montrealt nézve egyértelműen hátrányban vagyunk az egyenesekben, de a kanyarokban is. Szerintem a rugózás, vagy általánosságban a bukkanókon való viselkedés nem volt a legjobb, és persze más helyszíneken a gyors kanyarok sem. Itt most nincsenek gyors kanyarok, de normál esetben ez eddig nem tartozott a legnagyobb erősségeink közé.”