Ki lehet a Real Madrid titokzatos 150 millió eurós igazolása?
Liner
2026-06-05 07:50
A Real Madrid elnöke történelmi, legalább 150 millió eurós ajánlatot ígért egy Bajnokok Ligája-klub játékosáért, akiről hamarosan lehullhat a lepel.
Florentino Pérez bejelentette, amennyiben megnyeri a közelgő elnökválasztást, jövő kedden hivatalos ajánlatot tesz egy Bajnokok Ligájában szereplő klubnak, amelynek összege elérheti, sőt, meghaladhatja a 150 millió eurót , ami a Real Madrid történetének legmagasabb átigazolási díja lenne.
Bár konkrét nevet nem említett, több támpontot is adott, így kizárta a Premier League-et, valamint Michael Olise érkezését, ugyanakkor jelezte, a kiszemelt játékos középpályásként vagy támadóként is bevethető.
A piaci értékeket figyelembe véve több lehetséges célpont neve is felmerült, különösen azoké, akik a Transfermarkt becslése szerint 140 millió euró körüli összegre taksálhatók.
Ebbe a kategóriába tartozik a PSG három játékosa: Joao Neves, Vitinha és Hvicsha Kvarachelia, akik közül a két portugál középpályás tűnik reálisabb opciónak, mivel a madridiak keretében elsősorban a középpálya megerősítése jelenthet prioritást, emellett játékstílusuk illeszkedhetne a szakmai elképzelésekhez is. Ugyanakkor kérdéses, hogy a párizsi klub hajlandó lenne-e tárgyalóasztalhoz ülni egy ilyen volumenű ajánlat esetén.
Lamine Yamal és Pedri neve is bekerült a kalapba, akik szintén a legmagasabb piaci kategóriába tartoznak, ám jelenlegi barcelonai kötődésük miatt átigazolásuk rendkívül valószínűtlennek tűnik, még akkor is, ha a klub történetében akadt már példa hasonlóan érzékeny klubváltásra – írja a DefensaCentral .
A valamivel alacsonyabb értéksávban Désiré Doué 120 millió euróra, míg Ousmane Dembélé, Fermín López és Jamal Musiala 100 millió euróra becsült játékosok, azonban sérüléseik és profiljuk miatt kevésbé illeszkednek a felvázolt kritériumokhoz.
Az Atlético Madrid esetében Julián Álvarez megszerzése jelenthetne 150 millió eurós nagyságrendű üzletet, ami komoly presztízsütés lenne a városi rivális számára, miközben Lautaro Martínez esetleges szerződtetése szintén hasonló összeget igényelne, ha a cél egy klasszikus gólerős csatár igazolása lenne.
Pérez azonban láthatóan óvatos stratégiát követ, hiszen nem ígéretekkel próbál szavazatokat szerezni, hanem eddigi eredményeire és a klubbal elért sikerekre hivatkozva kívánja megerősíteni hosszú távú projektjének hitelességét.