Időjárás: Zivatarokkal, széllel és jéggel vonul át felettünk a front
Agroinform
2026-05-11 16:08
Hétfő estétől erőteljes gomolyfelhő-képződésre, valamint megnövekvő és megvastagodófelhőzetrekell számítani. Többfelé várható eső, zápor és zivatar: miközben a nappali csapadékgócok északkelet felé levonulnak, nyugat felől már egy újabb csapadékhullám éri el az országot.Az éjszaka folyamán egy hidegfront vonul át északnyugat felől, amelyhez kapcsolódóan szórványosan alakulhatnak kizivatarok, helyenként viharos (60-75 km/h) széllel és kisméretű jéggel kísérve.Az élénk, néhol erős délnyugatiszélnyugatira, majd hajnaltájt északnyugatira fordul, zivatarok környezetében pedig további szélerősödés várható.
A legalacsonyabb éjszakaihőmérséklet10 és 15 fok közöttvalószínű.
Töltsd le az Agroinform mobilapplikációtAndroidravagyiOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.
Kedd reggeltől általában erősen felhős marad az ég, de az ország keleti részén napos időszakokra is van kilátás. Késő délutántól, estétől kezdve nyugat felől fokozatosan csökkenni kezd afelhőzet.Többfelé várhatóeső, zápor, zivatar, ugyanakkor napközben a Dunántúl északi részén és az ország középső tájain erre kisebb az esély. Estétől a csapadék már főként a Dunától keletre korlátozódik. Elsősorban déltől estig a keleti és déli területeken alakulhatnak ki zivatarok, amelyeketviharosszéllökésekés a déli határ közelében kisméretű jég kísérhet.
Az északnyugati szelet sokfelé erős, az Észak-Dunántúlon és zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik; a Dunántúl északnyugati részein 65-70 km/h-s széllökésekre is készülni kell. A legmagasabb nappalihőmérsékletáltalában15 és 22 fok közöttvárható, de a Dunántúl nyugati részén pár fokkalhűvösebblesz az idő, ott a maximumok már a délelőtti órákban beállnak.
SZÉLTÉRKÉP,CSAPADÉKTÉRKÉP,HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.huIdőjárásrovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Shutterstock