Eljött az igazság pillanata, bevetik a Gripeneket az oroszok ellen: kiderül, mire képesek a vadászgépek és ez Magyarországnak is fontos teszt
VG
2026-06-05 07:14
Ukrajna olyan döntést hozott, amely hosszú távon nemcsak a háború menetére, hanem az európai hadiiparra is hatással lehet. Kijev bejelentette, hogy a svéd fejlesztésű JAS-39 Gripen vadászgépet szánja légereje egyik meghatározó típusának, és első körben 20 új Gripen E beszerzésére különített el 2,5 milliárd eurót (mintegy 1000 milliárd forintot) egy uniós hitelcsomagból. Emellett Svédország 16 korábbi Gripen-változat átadását is tervezi, ami azt jelenti, hogy a svéd vadászgép rövid időn belül éles körülmények között kerülhet szembe azzal az ellenféllel, amely ellen eredetileg tervezték: Oroszországgal.
A döntés jelentős fordulat a Gripen történetében. A Saab által fejlesztett típus első repülését még 1988-ban hajtotta végre, és bár több ország rendszeresítette, eddig nem vett részt olyan intenzitású konfliktusban, mint az orosz–ukrán háború. A katonai elemzők szerint ezért az ukrajnai alkalmazás egyben a svéd technológia legfontosabb vizsgája is lehet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a megállapodás aláírásakor úgy fogalmazott, hogy a Gripenek új fejezetet nyitnak Ukrajna számára. A jelenlegi tervek ráadásul nem állnak meg húsz repülőgépnél: a hosszabb távú elképzelések akár 150 új Gripen beszerzésével is számolnak.
A Gripen legnagyobb előnye nem feltétlenül a nyers teljesítményben rejlik. A szakértők szerint a típus egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a svéd katonai doktrína szerint eleve egy Oroszországgal szembeni konfliktusra készült.
Míg a modern nyugati vadászgépek többsége nagy, jól kiépített légibázisokra támaszkodik, addig a Gripent úgy tervezték, hogy akár országutakról is üzemelni tudjon. A gép rövid szakaszon fel- és leszállhat, gyorsan újrafegyverezhető, valamint minimális földi kiszolgálással is bevethető.
Ez különösen fontos Ukrajna számára, ahol az orosz rakéta- és dróntámadások miatt a hagyományos légibázisok folyamatos veszélyben vannak. Az ukrán védelmi minisztérium szerint a Gripen pontosan ahhoz a széttagolt működési modellhez illeszkedik, amelyet jelenleg is alkalmaznak.
A típus üzemeltetése ráadásul lényegesen olcsóbb a nyugati csúcskategóriás vadászgépeknél. Az ukrán számítások szerint egy Gripen repült órája nagyjából 8000 dollárba (mintegy 2,8 millió forintba) kerül, ami kevesebb mint negyede egy F–35-ös költségének.
A Gripen érkezésétől ugyanakkor senki sem vár csodát. A londoni székhelyű Királyi Egyesített Haderőkutató Intézet (RUSI) elemzői szerint a gép jelentősen javíthatja Ukrajna légvédelmi képességeit, de önmagában nem fogja megfordítani a háborút.
Ennek oka, hogy Oroszország továbbra is rendkívül erős földi légvédelmi rendszerekkel rendelkezik, amelyek korlátozzák a nyugati repülőgépek mozgásterét. A Gripen ráadásul nem rendelkezik lopakodó képességgel, és fegyverterhelése is kisebb, mint egyes nagyobb nyugati típusoké.
A szakértők szerint ugyanakkor a Meteor nagy hatótávolságú levegő–levegő rakéták komoly előnyt jelenthetnek. Ezek segítségével az ukrán légierő távolabb kényszerítheti az orosz harci repülőgépeket a frontvonaltól, ami csökkentheti a siklóbombák hatékonyságát. Az elmúlt két évben ezek a fegyverek az orosz hadműveletek egyik legfontosabb eszközévé váltak.
Az ukrán megrendelés gazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A Saab részvényei az orosz invázió kezdete óta több mint 850 százalékkal emelkedtek, miközben Európa-szerte nőtt a kereslet a katonai eszközök iránt. A Gripen ugyan sikeres exporttermék lett Brazíliában, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Csehországban, Magyarországon és Svédországban, de egy valódi háborús referencia hiányzott a típus mögül. Az ukrajnai alkalmazás ezt a hiányzó bizonyítékot adhatja meg a potenciális vásárlóknak.
Emellett Brazíliában is működik egy gyártósor. A vállalat vezetése már arról is beszélt, hogy hosszabb távon Ukrajnában javító- és karbantartókapacitások, sőt akár helyi gyártás is létrejöhet.