← Vissza

news.bsdnet.hu

Vasúti sorompót rongált

Police.hu 2026-06-05 07:46
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy gépkocsi ismeretlen sofőrjének beazonosítása érdekében. A Győri Rendőrkapitányság 08010/2040/2026. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt egy ismeretlen gépjárművezető ellen. Győrszentivánon, az Egressy Béni út és 1-es vasútvonal kereszteződésében közlekedett egy ismeretlen típusú és színű gépjárművel annak ismeretlen sofőrje május 25-én 21 óra 10 perc körül. A járművel egy vasúti átjáróhoz érve oda úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos (piros) jelzését, és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött, amely ennek hatására letörött. A balesetet követően az ismeretlen személy járművével a helyszínről bejelentés, illetve adatai hátra hagyása nélkül hajtott el. A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.
Eredeti cikk megtekintése →