← Vissza

news.bsdnet.hu

Földbe állhat a „kicsi ezüst”, ha az iráni válság sokáig sanyargatja a világgazdaságot

Privátbankár 2026-06-05 09:11
A Közel-Kelet miatti geopolitikai feszültségek újabb hulláma érheti el a nemesfémek piacát. A világ egyik legelismertebb finomítójának friss elemzése szerint ha az iráni konfliktus elhúzódik, az kegyetlen csapást mérhet a világgazdaságon keresztül a szegényember aranyának is nevezett nemesfémre. A folyamat legnagyobb vesztesei azok a befektetők lehetnek, akik az elmúlt napokban megindult drágulást látva habzsolni kezdték ezt a ritka fémet. Május közepe óta megint a lélektaninak tartott kerek 2000 dolláros unciánkénti árszint alatt tanyázik a platina világpiaci ára. A határidős jegyzést az emúlt hetekben több alkalommal is megfogta egy, az 1880-1885 dollár között kialakult támaszzónája. Ez olyannyira működött, hogy a május hónapban jellemző forgalomnál kisebb volumennel ugyan, de a spanyol hódítók által “kicsi ezüstnek” elnevezett nemesfém ára május utolsó hetétől kezdve folyamatosan nőni tudott. Így volt olyan periódus is amikor szűk 5 nap alatt 5,3 százalékos drágulást láthattunk. Innentől kezdve viszont fontos az óvatosság a kereskedők, befektetők számára, ugyanis a kurzus a visszaerősödést követően ismét karnyújtásnyira került a 2000 dolláros ellenállási szintjétől. Ez azért lehet veszélyes, ha hinni lehet a Heraeus pesszimista forgatókönyvének, mert az 1800-as évek közepén, a németországi Hanauban alapított, mára az ország egyik legnagyobb nemesfém-finomító vállalatának friss, június elsején publikált piaci áttekintése szerint az iráni háború a platina árakra is komoly csapást mérhet a továbbiakban. A Hereaus Precious Appraisal névre hallgató összeállítása úgy fogalmaz: „ha a közel-keleti konfliktus elhúzódik, nehéz elképzelni, hogy a platina ára felfelé törjön ki a jelenlegi sávjából, sőt, akár újra tesztelheti az unciánkénti 1800 dolláros szintet is” . Vajon tényleg ennyire komoly a képlet? Vannak azért pozitív vonulatok is a platina piacánFotó: NanoBanana A német nemesfémekre szakosodott vállalat elemzése hozzátette még, hogy a platina iránti kereslet megoszlik: Emiatt szerintük a romló gazdasági feltételek komoly nyomást gyakorolhatnak az árfolyamra, amennyiben a kereslet visszaesik, miközben a kínálat változatlan marad. A platina rövidtávú jövője ugyanakkor nem feltétlenül ennyire komor. Egyfelől az elemzéstől eltérő szcenáriók is megvalósulhatnak a Perzsa-öbölben, másfelől korábban mi is írtunk arról , hogy megjelenhetett a piacon az a trend, hogy a platinára mint titokzatos kincsre hajtanak a befektetők. Sokan ugyanis a relatív érték alapján fordulnak a platina felé, márpedig ez alapján az aranyhoz képest történelmi léptékben is olcsónak számít a szegények aranyának is mondott nemesfém. Mindez vonzó célponttá teszi, ezért egyre több tőke áramlik a nemesfémbe, ugyancsak felhajtva az árakat. A fentiek megerősítik a platina kettős szerepét, hiszen egyszerre funkcionál befektetési nemesfémként és kritikus fontosságú ipari nyersanyagként.  Erről további részleteket ebben a cikkben olvashat. Mi lesz a privát vagyonokkal? Milyen változásokat hoz 2026 a vagyonadó, a bizalmi vagyonkezelés, az alapítványok, a magántőkealapok terén? Mi vár a magyar gazdaságra és a tőkepiacokra? Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket! Jelentkezzen most Early Bird kedvezménnyel >> Mi lesz a privát vagyonokkal? Milyen változásokat hoz 2026 a vagyonadó, a bizalmi vagyonkezelés, az alapítványok, a magántőkealapok terén? Mi vár a magyar gazdaságra és a tőkepiacokra? Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket! Jelentkezzen most Early Bird kedvezménnyel >> A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.
Eredeti cikk megtekintése →