← Vissza

news.bsdnet.hu

Kormányhatározatban írt az FTC-ről a leköszönő kormány

Telex 2026-05-08 05:45
Már csak a te 1%-od hiányzik! Két kormányhatározat is megjelent a törvényalkotási időszakban akár napi rendszerességgel is jelentkezőMagyar Közlönybencsütörtökön éjszaka. Az egyik a Felzárkózó településekkel kapcsolatos, míg a másik a rejtélyes „A Kormány 1136/2026. (V. 7.) Korm. határozata egyes költségvetési kérdésekről” nevet viseli. Az Orbán Viktor által aláírt határozat egyébként nem igazán hosszú, és az áll benne, hogy a kormány elismeri, hogy a sportszervezetek tevékenysége kiemelt jelentőséggel bír az egészségmegőrzés, az ifjúságnevelés, valamint a közösségépítés területén, továbbá megállapítja, hogy az elmúlt évek gazdasági kihívásai, ideértve a koronavírus világjárványt, az energiaválságot, majd az orosz–ukrán háborút, komoly nehézségek elé állították a sportszervezeteket. A lényeg a harmadik pontban van, amely szerint a kormány felkéri a honvédelmi minisztert, hogy „amennyiben a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezi az állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését, és ezt a jogszabályok lehetővé teszik, vizsgálja meg a kérelem kedvező elbírálásának lehetőségét.” Azaz, ha a Kubatov Gábor által vezetett FTC fizetési halasztást kér, akkor azt kaphassa meg.
Eredeti cikk megtekintése →