Károk keletkeztek egy gyárban a voronyezsi régióban
Magyar Nemzet
2026-06-05 10:32
A közvélemény-kutatásban résztvevők 28 százaléka válaszolt igennel arra, hogy vajon a látogatást felhasználják-e majd politikai célokra, négy százalék szerint viszont a legtöbb spanyolnak észrevétlen marad a pápa spanyolországi jelenléte. Arra a kérdésre, hogy miről hallanák szívesen beszélni a katolikus egyházfőt, 65 százalék jelölte meg a fiatalok és a jövő, 64 százalék pedig a család és az élet témakörét.
Emellett sokan várják, hogy a béke és a nemzetközi konfliktusok, az egyház belső megújulása, a szegénység és a társadalmi igazságosság, a migráció és a menekültek befogadása is szóba kerül.
A GAD3 felmérésében megkérdezettek 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hitének kifejezése miatt vesz részt a pápalátogatás nyilvános programjain, míg 62 százalék a személyes tapasztalat elmélyítésének vágyát, hatvan százalék pedig az élmény megosztásának vágyát emelte ki a családdal vagy barátokkal. 57 százalékukat ösztönzi az, hogy személyesen láthatják az egyházfőt.