A 66 éves színész azt mondta visszavonulásának okáról, nem akarta, hogy a nézők hanyatlani lássák. Hozzátette: „Én tulajdonképpen huszonnégy éve magamban egyfolytában ordítok.”
Már kellemetlen volt, amikor Pogány Judit fogta meg a kezemet, hogy felsegítsen. Akkor mondtam azt, hogy ezt itt be kell fejezni
– mondta el Csuja Imre Kadarkai Endre Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című podcastjában a Blikk szemléje szerint arról, miért döntött úgy 66 éves korában, hogy nyugdíjba vonul az Örkény Színházból. Hozzátette: „Egyszerűen fizikailag megterhelő már nekem ez a fajta munka. Eszelősen sokat játszottam, nem kíméltem magam, és ebbe azért el lehet fáradni”, és beszélt arról, már már másfél-két éve nem tudott könnyedén felállni egy féltérdelésből a színpadon.
Elmondta, bár távozik az Örkény Színházból, az Anyám tyúkja című előadásban még fog szavalni, az Örkény Kertben pedig előadja a Jónás könyvé t.
Nem akartam, hogy a néző azt lássa, Csuja hanyatlik. Ez egyfajta igazságos, egészséges néző- és önvédelem
– mondta, hozzátéve, ő maga is sok kollégája betegsége esetén ugrott be előadásokba, ezért pontosan tudja, hogy minden színész pótolható.
https://hvg.hu/kultura/20260128_csuja-imre-nyugdij-visszavonulas-bor
Az interjúban utalt arra is, hogy két gyereke is öngyilkos lett: „Én tulajdonképpen huszonnégy éve magamban egyfolytában ordítok, ehhez önfegyelemre van szükség.”
Csuja saját, 16 évvel ezelőtti sztrókjáról is beszélt: „Hatalmas szerencsém volt, mert »néma területre« csapódott be, ahol nem érintette a mozgás- vagy beszédközpontot. Gyakorlatilag egy hónapig lábon kihordtam a stroke-ot.”
Borítókép: Örkény Színház