Putyin megkapta Zelenszkij üzenetét, reagált a Kreml
Magyar Nemzet
2026-06-05 11:17
Sok áldozattal járó merényletek, tömegrendezvények elleni támadások, újabb erőszakhullám, valamint magyar újságírók életére törő oroszok – ezek az állítások uralták a balliberális nyilvánosságot a kampányban, az állítólagos orosz beavatkozásra hivatkozva. A Tűzfalcsoport szerint azonban az erről szóló írások tele voltak önellentmondásokkal, miközben a téma „szakértői” bizonyítatlan állításokkal hergelték a közvéleményt.
A tényfeltáró blog úgy látja, hogy az orosz beavatkozás narratívája már 2025 nyarán megjelent a balliberális nyilvánosságban. Emlékeztetnek arra, hogy Krekó Péter egy műsorban arról beszélt, Oroszország mindent megtesz majd Orbán Viktor hatalomban tartásáért, ugyanakkor a beszélgetés résztvevői elismerték, hogy bizonyítékok hiányában ez akkor még összeesküvés-elméletnek tekinthető.
A Tűzfalcsoport szerint az orosz beavatkozás első állítólagos bizonyítékai csak 2026 márciusában jelentek meg, amikor Panyi Szabolcs és a Financial Times is arról számolt be, hogy három orosz személy érkezett Magyarországra a választások befolyásolásának céljával. A blog felhívja a figyelmet arra, hogy Panyi később a 444-nek úgy fogalmazott: „ezek az információk jutottak el hozzám”, majd hozzátette, hogy a Financial Times „meg is szerezte azokat a kiszivárgott dokumentumokat, amikről én hallottam”,
A Tűzfalcsoport kiemeli, hogy a Financial Times cikkének egyik szerzője, Dunai Márton, valamint Panyi Szabolcs ugyanabból a forrásból dolgozott. A brit lap az állítólag kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a Magyarországra érkező oroszok feladata 50 kormánypárti és 30 ellenzéki influenszeren keresztül orosz tartalmak terjesztése volt, miközben a magyar kormánnyal szándékosan nem vették fel a kapcsolatot, hogy jelenlétük ne üssön vissza a Fideszre.
A Financial Times cikkének megjelenése napján Panyi Szabolcs egy podcastban több ponton eltérően beszélt a történetről. Míg a brit lap 50 kormánypárti és 30 ellenzéki influenszerről írt, akik az orosz tartalmak terjesztésében vehetnek részt, Panyi már 80 kormánypárti influenszert említett, és azt állította, hogy a 30 ellenzéki szereplőt az oroszok nem bevonni, hanem „elhárítani” és „elnémítani” akarták – írja a tényfeltáró blog.
Felmerül a kérdés:
Miután Panyi Szabolcs több ponton is ellentmondott a Financial Times beszámolójának, megszólalt Rácz András is. Ő a brit lappal szemben szintén arról beszélt, hogy az oroszok a 30 ellenzéki szereplő elnémítására törekedtek, emellett pedig azt állította, hogy az érintett influenszerek nevei is ismertek. Előbb azt mondta, hogy a névsor Catherine Belton Washington Postban megjelent cikkében szerepelt, később azonban már arról írt, hogy a „konkrét névlistákat” valójában a Financial Times közölte.
A Tűzfalcsoport ugyanakkor kiemeli, hogy
A Tűzfalcsoport szerint az állítólagos orosz beavatkozás mellett felhozott bizonyítékokat számos ellentmondás és vitatható állítás terhelte, ezért az azt alátámasztó érveket is megvizsgálták. Kiemelik, hogy Rácz András és Buda Péter biztonságpolitikai szakértő több megszólalásában arra hivatkozott: az orosz beavatkozás gyanúját erősíti, hogy a kormány nem cáfolta az erről szóló állításokat.
A blog felhívja a figyelmet arra, hogy
A Tűzfalcsoport úgy véli, önmagában a kormány hallgatásából nem lehet arra következtetni, hogy az orosz beavatkozásról szóló állítások igazak.
A bizonyítást végig ellentmondások és vitatható érvek kísérték, a balliberális sajtó mégis bizonyított tényként kezelte az orosz beavatkozásról szóló állításokat. A blog emlékeztet:
A Tűzfalcsoport felidézi, hogy Rácz András egy súlyos merénylet, a Tisza jelöltjeit lejárató mesterséges intelligenciával készült felvételek, valamint saját és Panyi Szabolcs elleni orosz akció lehetőségét is felvetette. Buda Péter pedig kritikus infrastruktúrák, közintézmények vagy tömegrendezvények elleni támadások eshetőségéről beszélt. A blog hangsúlyozza:
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Forrás: AFP)