← Vissza

news.bsdnet.hu

Meglepő vallomás: megműtötték Bognár Györgyöt

Origo 2026-06-05 11:04
Megműtötték Bognár Györgyöt, a Paks 64 éves edzőjét. A szakember elárulta, mi volt ennek az oka. „Nem szeretem a semmittevést, ezért – mondta a Borsnak Bognár György. A trénernek még legalább három hétig kímélnie kell a műtött lábát, így ideje nagy részét otthon tölti. Ha az időjárás engedi, a kertben pihen, rosszabb idő esetén pedig a televízió előtt kapcsolódik ki. Egyelőre azonban a futball sem köti le különösebben. A Paksi FC június 15-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, és Bognár bízik benne , hogy addigra már a csapat mellett lehet. „Amikor a másik térdemet operálták, akkor felpolcolt lábbal ültem a kispadon. Most sem lesz ez másképpen, aztán lassan már újra rendben leszek.” A szakember természetesen figyelemmel követi majd a közelgő világbajnokság eseményeit is, ugyanakkor úgy véli, a kibővített mezőny miatt több olyan csapat is szerepel a tornán, amely nem képvisel kiemelkedő játékerőt. „Szerintem át kellene gondolni a selejtezőket. Most 48 csapat indulhat, de ez nem jelenti azt, hogy a legerősebb csapatok kerültek ki a vébére. A különböző földrészek labdarúgását nem lehet összehasonlítani, mert bizony került a mezőnybe magyar NB III-as szintű gárda is." Hozzátette, szerencsére ott van a tengerentúlon – az olaszokat kivéve – mindenki, aki számít. „Sajnos mi nem…” – fogalmazott. Az 50-szeres válogatott korábbi középpályás szerint egyelőre korai lenne esélylatolgatásokba bocsátkozni, hiszen a felkészülési mérkőzésekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. „Annyi biztos, hogy a felkészülési mérkőzésekből nem lehet következtetést levonni, élesben kell látni a csapatokat. De, azért nagy meglepetéstől nem tartok, a legjobbak lesznek ott a legvégén” – vélekedett Bognár György.
Eredeti cikk megtekintése →