Nem bírtak a spanyolok Irakkal, döntetlennel utaznak a tengerentúlra
Blikk
2026-06-05 11:07
Csütörtök este ismét egy tucat barátságos mérkőzést játszottak a jövő héten rajtoló labdarúgó-világbajnokságra való felkészülés jegyében. Pályára lépett az egyik legnagyobb esélyes, Spanyolország is, ám meglepetésre az Európa-bajnok az utazás előtti utolsó hazai fellépésén nem bírt ázsiai ellenfelével.
Jánvári Tibor
Ezeket látta már?
A spanyol élvonalba hosszú évek után idén ismét feljutó Deportivo La Coruna stadionjában, az El Riazorban 30 ezer néző várta, hogy a nagy vb-hadjárat előtt az imádott válogatott győzelemmel búcsúzon a közönségétől, ám csalódniuk kellett. A szintén vb-résztvevő Irak ugyanis meglepően jó védekező játékkal rukkolt elő, amivel a spanyol támadók nem tudtak mit kezdeni. Az ő szempontjukból remekül indult a találkozó, ugyanis negyedóra elteltével a Barcelona játékosa Ferrán Torres egy félpályáról indított szóló után szerzett remekbe szabott góljával vezetéshez jutott a spanyol csapat. Alig tíz perc telt csak el ezután, amikor az iraki válogatott egyenlíteni tudott!
A cseh Viktoria Plzenben légióskodó Mercsasz Doszki a spanyol tizenhatos sarkától bal lábbal megeresztett egy lövést, amellyel alaposan meglepte Joan García kapust, aki nem is tudott védeni, a labda a hosszú sarokban kötött ki! Ezt követően az első félidő, és a mérkőzés hátralévő részében hiába játszott mezőnyfölényben a spanyol válogatott, birtokolta sokkal többet a labdát, és dolgozott ki rengeteg helyzetet, újabb gól már nem született, az 1-1-es döntetlen változatlan maradt a lefújásig. A győzelem elmaradása miatt Luis de la Fuente vegyes érzésekkel értékelt, a spanyol szövetségi kapitány elsősorban a felkészülés fontosságát emelte ki, ennek jegyében a sok fiatal játékost is pályára küldött a második félidőben
– Egy fizikailag erős mérkőzést szerettünk volna játszani, ami segít a játékosoknak alkalmazkodni, ez részben sikerült is. A mai nap elsősorban a munkáról szól, és arról, hogy lehetőséget adjunk más játékosoknak, sérülések nélkül, ez nagyon fontos. Most egy új szakaszba lépünk, ezentúl nagyobb intenzitással, és pontossággal kell majd játszanunk. Holnap már indulunk Mexikóba, és ez pontosan oda helyezi a hangsúlyt, ahová kell – nyilatkozta a Marca spanyol újságnak a kapitány.
A csapat a következő mérkőzését június 8-án már a tengerentúlon játssza a vb-ről lemaradó Peru ellen a mexikói Pueblában, majd onnan Atlantába teszi át a székhelyét, ahol a világbajnokság H csoportjában az első két találkozóját játssza a Zöld-foki Köztársaság, és Szaúd-Arábia ellen.
A bravúros döntetlent elérő Irak elmondhatja magáról, amit mi is nagyon szerettünk volna, nevezetesen, hogy 1986 óta először ismét kijutott a világbajnokságra, és ezzel az eredménnyel a tarsolyukban önbizalommal telve ülhetnek fel a repülőre Amerika felé. Ők a vb kezdete előtt még Venezuelával mérik össze tudásukat június 9-én Chicagóban, amely meglepetésre nincs ott a vb-nek otthont adó városok között. Irak a vb I csoportjában sorrendben Norvégiával, Franciaországgal és Szenegállal találkozik majd.
foci-vb 2026