← Vissza

news.bsdnet.hu

Alvó ember elől lopták el a tévét, de a szemtelen tolvaj vitte a lavórt is

Magyar Nemzet 2026-06-05 11:31
Novak Djokovicsnak úgy általában jó a kapcsolata a fiatal teniszezőkkel, Jakub Mensík azonban különleges helyet foglal el ebben a körben. A cseh játékos nem egyszerűen tiszteli a 24-szeres Grand Slam-bajnokot, hanem gyerekkori példaképének tartja , és többször elmondta: Djokovics miatt kezdett teniszezni, aki már korán felfigyelt rá. A kapcsolatuk még akkor indult, amikor Mensík nem volt ismert név az ATP Touron. A szerb klasszis a 2022-es Australian Open junior döntője után figyelt fel rá, majd meghívta közös edzésekre. Djokovics azóta sem tagadta, hogy különleges tehetséget látott benne. A Miami Open 2025-ös döntője után, amelyet Mensík éppen ellene nyert meg, a szerb arról beszélt, hogy már 15-16 évesen látta játszani a csehet, Belgrádba is meghívta, és több közös edzésblokkjuk volt. Azt is hozzátette, már akkor érezte, hogy Mensíkból a világ egyik legjobb játékosa lehet. Mensík most Párizsban is bizonyítja, hogy Djokovics megérzése nem volt alaptalan. A húszéves cseh Joao Fonseca legyőzésével bejutott élete első Grand Slam-elődöntőjébe , ahol Alexander Zverev vár rá. A mérkőzés előtt pedig elárulta: Djokovics a Roland Garros alatt sem engedte el a kezét. Mensíket a Fonseca elleni győzelme után megkérdezték, kapott-e bátorító szavakat Djokovicsól. A cseh elmondta, hogy igen, a Rublev elleni mérkőzés után és a Fonseca elleni siker után is üzent neki. – mondta Mensík. A sajtótájékoztatóján ennél is személyesebben beszélt a szerbhez fűződő viszonyáról. Úgy fogalmazott: – A kapcsolat, amely Novakkal volt és van közöttünk, nagyon különleges, és ezért rendkívül hálás vagyok. A cseh azt is elmondta, hogy a közös munka eleinte inkább arról szólt, hogy megismerje a profi közeget. Akkoriban még nem volt kész arra, hogy Grand Slam-tornákon komoly szerepet játsszon, és saját bevallása szerint a mozgásán is sokat kellett javítania. Most viszont úgy látja, éppen azok az élmények segítették hozzá ahhoz, hogy eljusson erre a szintre. – Valószínűleg ez volt a kulcspillanat számomra: hogy magammal vigyem ezeket a tapasztalatokat, és képes legyek úgy megérkezni a Grand Slamekre, ahogyan most játszom – fogalmazott Mensík. Most azonban a jelek szerint Djokovics letette a garast. Nem nyilvános hadüzenetről van szó, inkább csendes mentori jelenlétről: üzenetekről, tanácsokról, biztatásról. Mensík pedig éppen ezt szivárogtatta ki a Roland Garroson. A tanítványból közben rivális lett, Miamiban már le is győzte a példaképét, de Párizsban most ismét kiderült: Djokovicsnak a cseh fiatal nem egyszerű ellenfél, hanem különleges projekt. Mensík és Zverev idén már találkozott Madridban, akkor a német teniszező győzött.
Eredeti cikk megtekintése →