← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter egyik legnagyobb ígérete fordul élesbe: most derül ki, bírja-e a gazdaság

VG 2026-06-05 11:25
A vendégmunkások kérdése azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a pénteki kormányinfón Szondi Vanda kormányszóvivő bejelentette: a kabinet szigorítani kívánja a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának szabályait. A szóvivő szerint az előző kormány olyan rendszert hagyott hátra, amelynek átláthatósága jelenleg is komoly kihívást jelent, ezért megkezdődött a teljes szabályozás felülvizsgálata. Szondi Vanda hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a külföldi munkaerő bizonyos esetekben lefelé nyomhatja a hazai béreket, ezért olyan szabályozási környezet kialakításán dolgoznak, amely erősebb védelmet biztosít a magyar munkavállalók számára. A felülvizsgálat részeként módosítják a vonatkozó rendeletet is: a munkaerő-kölcsönző cégek a jövőben már nem alkalmazhatják azt a gyorsított eljárást, amely lehetővé tette munkavállalók toborzását A már benyújtott kérelmeket ugyanakkor még a korábbi szabályok alapján bírálják el. A mostani bejelentés azért különösen fontos, mert Június 1-je azonban már elmúlt , miközben a gazdasági szereplők és a munkaerőpiaci szakértők egyre hangosabban vitatják, hogy a szigorítás valóban a magyar dolgozókat védi-e, vagy éppen munkaerőhiányt és növekedési problémákat okozhat a gazdaságban. A régió több országa az ellenkező irányba halad, eklatáns példaként lehet említeni a szomszéd Horvátországot. A téma Magyar Péter szilveszteri beszédével került a politikai napirend élére. A Tisza Párt elnöke akkor azt ígérte , hogy kormányra kerülésük esetén az unión kívüli vendégmunkások előtt bezárják a kaput, mert szerintük a magyar munkahelyeket elsősorban magyar munkavállalókkal kell betölteni. A párt programjában később már konkrét dátum is szerepelt: június 1-jétől megtiltanák az Európai Unión kívüli, nem magyar vendégmunkások tömeges behozatalát, miközben a munkaerőpiacról kiszorult magyarokat próbálnák visszavezetni a foglalkoztatásba. A kérdés ugyanakkor jóval összetettebb annál, mint hogy egyszerűen külföldi vagy magyar munkavállalókról szóljon. Az elmúlt években a magyar gazdaság számos ágazata jelentős mértékben támaszkodott a harmadik országból érkező dolgozókra, különösen az ipari termelés, a logisztika, az építőipar és bizonyos szolgáltatási területek esetében. A pénteki kormányzati bejelentések alapján egyelőre nem teljes körű vendégmunkás-stopról, hanem a szabályozás fokozatos szigorításáról van szó. Az első lépés a gyorsított toborzási eljárás megszüntetése, amelyet korábban a munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazhattak bizonyos országokból érkező munkavállalók esetében. A döntés elsősorban a fent említett három országból érkező dolgozókat érinti, akik az elmúlt években jelentős számban jelentek meg a magyar munkaerőpiacon. A kormány szerint a rendszer felülvizsgálata szükséges ahhoz, hogy átláthatóbbá váljon a külföldi munkaerő alkalmazása és erősebb védelmet kapjanak a magyar munkavállalók. A piac szereplői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a vállalatok jelentős része már hosszabb ideje ezekre a munkavállalókra építi létszámterveit, ezért a szabályok gyors átalakítása komoly alkalmazkodási kényszert jelenthet. A vita középpontjában az áll, hogy a külföldi dolgozók valóban elveszik-e a magyarok munkáját. A kormányzati érvelés szerint a vendégmunkások számának A kabinet szerint hosszabb távon olyan rendszerre van szükség, amely a magyar munkaerőt helyezi előtérbe. A vállalati oldal ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy számos ágazatban évek óta strukturális munkaerőhiány tapasztalható. A feldolgozóiparban, a logisztikában, az építőiparban, az élelmiszeriparban és több mezőgazdasági területen a külföldi munkavállalók gyakran olyan állásokat töltenek be, amelyekre nem találnak elegendő magyar jelentkezőt. Munkaerő-közvetítők és HR-szakértők szerint egy hirtelen, teljes körű lezárás ellátási és termelési problémákat okozhatna egyes nagyvállalatoknál, különösen azoknál a gyáraknál, amelyek az elmúlt években már részben a külföldi dolgozókra építették munkaerő-stratégiájukat. Vendégmunkásstop: veszélybe sodorhatja a magyar gazdaságot, a kormányhoz fordul több szervezet A vállalati szektor szerint nem lehet egyik napról a másikra kiváltani a Magyarországon dolgozó harmadik országbeli vendégmunkásokat hazai munkaerővel. A WHC munkaerő-közvetítő és a VOSZ érdekképviselet is arra figyelmeztet, hogy a június 1-jétől tervezett tiltás előkészítés és átmeneti szabályok nélkül termelési fennakadásokat, beruházói bizonytalanságot okozhat, és magyar munkahelyek is veszélybe kerülhetnek, ezért gyors és érdemi szakmai egyeztetést sürgetnek. Szerintük jelenleg a vendégmunkások a magyar gazdaság egyik pillérét alkotják. A kérdésben nemcsak a vállalatok, hanem több munkavállalói érdekképviselet, példul a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is óvatos álláspontot képvisel . A szakszervezetek egy része szerint valóban szükség van arra, hogy a külföldi munkaerő ne gyakoroljon nyomást a bérekre, ugyanakkor több ágazatban a termelés fenntartása jelenleg elképzelhetetlen lenne vendégmunkások nélkül. Ezért egyre többen nem általános tiltást, hanem szigorúbb ellenőrzést, átláthatóbb engedélyezési rendszert és célzott korlátozásokat tartanak célravezetőnek. A gazdasági szereplők szerint az is kulcskérdés lesz, hogy a kormány milyen ütemben kívánja bevonni a munkaerőpiacról kiszorult vagy jelenleg inaktív magyarokat, és valóban rendelkezésre áll-e akkora hazai munkaerő-tartalék, amely képes pótolni a külföldi dolgozókat. A vendégmunkások ügye így az új kabinet egyik első jelentős gazdaságpolitikai tesztjévé válhat. Miközben politikailag népszerű lehet a magyar munkahelyek védelmének hangsúlyozása, a következő hónapokban az is kiderül, hogy a gyakorlatban hogyan lehet úgy csökkenteni a külföldi munkaerő szerepét, hogy közben ne kerüljön veszélybe a termelés, a beruházások kiszolgálása és a gazdasági növekedés.
Eredeti cikk megtekintése →