Megnyílt a Magyar Nemzeti Parkok Hete
Demokrata
2026-06-05 11:25
A rendezvényt megnyitó sajtótájékoztatón pénteken Budapesten Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter kiemelte, a mai nap sokkal több mint egy rendezvénysorozat kezdete, ez a természet ünnepe. Annak a természeti örökségnek az ünnepe, amelyhez szinte mindenki ezer szállal kötődik.
Egyúttal jelezte, a természet és a minket körülvevő környezet védelme és szeretete nélkül hosszú távon nem sokra jutunk.
Gajdos László – az Élő Környezetért Felelős Minisztériumra utalva – elmondta az új környezeti tárca létrehozása önmagában is erős politikai üzenet, amely a társadalomban erősödő környezeti igényekre, konfliktusokra is reagál.
Személyes elköteleződése, hogy olyan minisztériumot építsen, amely képes megfelelni a 21. század környezeti kihívásainak – fogalmazott Gajdos László.