Váratlanul bemutatta az R8 szupersportautó utódát az Audi
Magyar Nemzet
2026-06-05 12:22
Az új Audi Nuvolari egy limitált szériában gyártott hibrid szupersportautó, amely a két generációt megért elődjénél, az R8-asnál ritkább és exkluzívabb zászlóshajója lesz az ingolstadti márkának. A három villanymotorral segített, dupla turbófeltöltős, 4,0 literes V8-as motorral hajtott, középmotoros típus a német cég által valaha gyártott leggyorsabb és legerősebb sorozatgyártású modell. Versenysport ihlette csúcstechnológia benne a hibrid hajtáslánc, az aktív aerodinamika, a szénszálas karosszéria és a nyomatékvektor-szabályozású elektromos négykerék-meghajtás is.
Egyértelműen más ligába tartozik, mint a 2024-ig gyártott, szívómotoros R8, mind gyártási darabszám, mind teljesítmény, mind árképzés tekintetében. Erre a feljebb pozicionálásra utal az új név is, amely Tazio Nuvolarira, a háború előtti korszak egyik legsikeresebb autóversenyzőjére utal (az 1953-ban elhunyt olasz pilótalegenda az Audi elődjének, az Auto Unionnak a csapatában versenyzett). Abban viszont hasonlít az új szupersportautó az elődjére, hogy a műszaki alapjait az aktuális „kis” Lamborghiniből kapja, jelen esetben a hibrid Temerarióból .
Mindössze 14 hónap alatt fejlesztették ki az autót, miután 2025 márciusában zöld utat kapott a projekt azzal a feltétellel, hogy a Nuvolarit az Audi már az első F1-es szezonjában bemutathassa. Elkészülésében elévülhetetlen érdemei voltak a német gyártó új műszaki vezetőjének, Rouven Mohrnak, aki a Lamborghinitől érkezett, ahol pont a Temarario fejlesztését felügyelte. Egy „márkákon átívelő csapat” fejlesztette az Audi új zászlóshajóját, amiben az Audi, az Audi Sport, az F1-es csapat és a Lamborghini mérnökeiből állt. Nem feltétlenül a legnagyobb vezetési élmény volt a fejlesztők célja, inkább a négykarikás márkára jellemző kényelemre, mindennapos használhatóságra törekedtek a hihetetlen menetteljesítmények mellett.
A hibrid hajtáslánc ugyanazon a négyliteres V8-asan alapul, amelyet a Temararioban használnak, és amely önmagában 800 lóerőt és 730 Nm nyomatékot képes leadni, valamint akár 10 ezres fordulatszámon is képes pörögni – annak ellenére, hogy turbós. Három villanymotor segít be neki, amelyek egyenként 150 lóerősek. Közülük kettő olajhűtéses és az első tengelyre van szerelve, ezek akár 600 Nm nyomatékot is képesek leadni. A harmadik villanymotor a középre szerelt V8-as és a nyolcfokozatú duplakuplungos sebességváltó közé van ékelve, így a hátsó kerekeket hajtja. Egy 7,3 kWh-s lítium-ion akkumulátorból érkezik az elektromos energia, a telep kapacitása kétszer akkora, mint a Temerarióé.
1001 lóerő a teljes rendszerteljesítmény, ami 80 lóerővel több, mint a Temerario esetében, annak ellenére, hogy a motorok maximális teljesítményei külön-külön egyeznek. A növekedés az egyedi szoftvernek, valamint a nagyobb akkumulátornak köszönhető. 2,6 másodperc alatt gyorsul fel a kb. 1,7 tonnás Nuvolari 0-ról 100 km/h-ra, és 6,8 másodperc alatt éri el a 200 km/h-t. Előbbi 0,1, utóbbi 0,5 másodperccel jobb, mint a Temerario ideje, a 350 km/h-s végsebesség pedig 7 km/h-val nagyobb.
Az Audi a „következő generációs összkerékhajtásként” emlegeti a Quattro Predictive Ride-ot, amely folyamatosan méri a kormányszöget, a gyorsulást, a perdületi sebességet és a pillanatnyi tapadást, és ezen adatok alapján osztja el a rendelkezésre álló nyomatékot a kerekek között. Egymástól függetlenül vezérli az első villanymotorokat, és szükség szerint a fékeket, valamint az aktív aerodinamikát is felhasználhatja a tapadás javítása érdekében. Különböző vezetési módok közül választhat a sofőr a kormánykeréken található tekerőgombbal: E-Hybrid, Balanced, Dynamic, Dynamic+ és Track áll rendelkezésére.
21 colos kerekeken gördül a Nuvolari, amikre elöl 255/35-ös, hátul 325/30-as Bridgestone Potenza abroncsokat húznak. Az elektronikus rásegítős fékrendszerben az első tengelyen tízdugattyús, fix féknyergek találhatók 420 mm-es karbon-kerámia tárcsákkal, hátul pedig négydugattyús nyergekkel szerelt, 410 mm-es karbon-kerámia tárcsák lassítanak.
Ez az első sorozatgyártású Audi, amely térvázas szerkezetű, és szénszálas külső panelekkel rendelkezik; a legtöbb karosszériaelem szénszállal erősített polimerből (CFRP) készül, mint egy F1-es autón. Gabriel Bortoleto és Nico Hülkenberg, az Audi F1-es pilótái adtak visszajelzéseket az aerodinamikai csomag finomhangolásához. Állítólag a Nuvolari aktív aerodinamikája képes kiegyensúlyozni a leszorítóerőt, a légellenállást és az aerodinamikai egyensúlyt. Három alapbeállítása van a mozgatható hátsó szárnynak: zárt, kis leszorítóerő és nagy leszorítóerő.
Nagy első légbeömlők segítik a fékek a villanymotorok hűtését, ezen kívül egy S-csatornát (korábban az F1-ben látott technológia) is beépítettek, amely nagy sebességnél leszorítóerőt ad, és extra hűtést biztosít a hajtásláncnak. A három sportos üzemmódban a hátsó szárny automatikusan működik, az egyenesekben például magától kis leszorítóerős állást vesz fel a végsebesség növelése érdekében. Van egy manuálisan aktiválható légellenállás-csökkentő rendszer (DRS) is, amely tovább süllyeszti a szárnyat. Fékezéskor a légterelő automatikusan nagy leszorítóerős pozícióba áll; ebben az üzemmódban a Nuvolari több mint 400 kg leszorítóerőt képes generálni.
Abban is a Nuvolari az első sorozatgyártású Audi, hogy már az új dizájnigazgató, Massimo Frascella által bemutatott formatervezési nyelvet alkalmazza. Nagyrészt az aerodinamika alakítja a külsőt, a Concept C-n megismert függőleges „Singleframe” hűtőrács itt is megjelenik – szinte biztos, hogy ez a részlet Audi következő tömegmodelljein is ott lesz.
A képeken látható autó titán színben, az Audi új jellegzetes saját árnyalatában készült, ahogyan az már az F1-es autókon és a Concept C-n is látható volt. Figyelemre méltó, hogy hátul, az állítható hátsó szárny tetején található Audi-gyűrűket alumíniumból marják, majd közvetlenül illesztik be a szénszálas karosszériába. Ahogy a Concept C-ben, a belső térben ezúttal is az egyszerűségre törekedtek a tervezők vezetőközpontú megközelítéssel, a kulcsfontosságú adatok mind a vezető látóterében találhatók.
A Nuvolari árát még nem hozták nyilvánosságra, a 499 példány kiszállítása a jövő év első felében kezdődik.