Kijev óriási Gripen-flottát épít
Magyar Nemzet
2026-06-05 13:14
A Stockholmi Békekutató Intézet kutatása szerint Európa katonai kiadásai 2025-ben 14 százalékkal, összesen 864 milliárd dollárra emelkedtek, amely a legnagyobb éves növekedés Európában a hidegháború lezárása óta. A kontinens biztonságpolitikája szempontjából 2022 jelentette a valódi fordulópontot, Oroszország ukrajnai háborújával ugyanis már nem volt elég a hangzatos nyilatkozatokat tenni Európa stratégiai autonómiájáról, konkrét és azonnali lépésekre volt szükség a védelmi képességek megújítása érdekében. Európa újra-fegyverkezése pedig okvetlenül magával hozta a védelmi ipar reneszánszát is a kontinensen.
Március végével a legjelentősebb európai védelmi vállalat publikálták saját, 2025-ös évre vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyben részletesen számolnak be a tavalyi évben elért eredményeikről. Ebből pedig tisztán látszik, hogy a történelmi léptékű katonai kiadásnak és haderőfejlesztésnek a védelmi ipari vállalatok a legnagyobb nyertesei. Az Oeconomus elemzése a német Rheinmetall, a francia Thales, az olasz Leonardo, a brit BAE Systems, a svéd Saab és a cseh CSG vállalatok pénzügyi jelentéseiből ad képet a legnagyobb európai védelmi ipari cégek teljesítményéről és ezáltal a kontinens hadiipari megújulásáról.
Kevés európai vállalat profitált az elmúlt években annyit az kontinens fegyverkezéséből, mint a Rheinmetall , nem csoda, hogy a düsseldorfi központú vállalat az újjáépülő európai védelmi ipar egyik szimbólumává vált. Az elsősorban szárazföldi hadviselésre épülő európai haderők számára a vállalat számos megoldást kínál a lőszergyártástól, a harcjárműveken át, a drónvédelemtől a katonai járműplatformok fejlesztéséig. A Rheinmetall legismertebb rendszerei közé tartozik a Magyarországon is gyártott Lynx gyalogsági harcjármű, a Panther KF51 harckocsi, valamint Leopard-platformhoz kapcsolódó technológiák, köztük a Magyar Honvédség által is rendszeresített Leopard 2A7HU harckocsik.
A vállalat 2025-ben történelmi rekordot jelentő 9,94 milliárd euró értékben adott el, ami 29 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest (7,7 milliárd EUR). A Rheinmetall felhalmozott rendelésállománya 2025 végére 63,8 milliárd euróra emelkedett, ami 36 százalékos ugrást jelentett egyetlen év alatt. Ez több mint hatszorosa a vállalat éves árbevételének, vagyis a cégnek évekre előre lekötött a gyártókapacitása. Üzletági szempontból a legnagyobb bevételt a kerekes és lánctalpas járművek különböző típusait kínáló járműrendszerek üzletág hozta a Rheinmetallnak, csaknem ötmilliárd eurós bevétellel, amely 32 százalékos növekedés az előző évhez képest.
A vállalat vezetése szerint idén a rendelésállomány további gyors növekedése várható, legalább negyvenszázalékos bevételnövekedés mellett, amelyet a német Bundeswehr modernizációja és a közép-európai országok folyamatos megrendelései fognak hozni. A jövőbeli kilátásokat illetően beszédes még, hogy a vállalat a tavalyi évben leépítette az autóipari profilját, helyette az NVL hajóépítő vállalat felvásárlásával olyan területek felé nyitott, mint a haditengerészet. Így a Rheinmetall kommunikációja szerint a továbbiakban a védelmi rendszerek teljes, minden haderőnemet lefedő spektrumának gyártására és fejlesztésére koncentrál majd.
A BAE Systems repülőgépek, rakéták, repüléstechnikai berendezések, haditengerészeti rendszerek, nukleáris tengeralattjárók, szárazföldi harcjárművek legnagyobb brit gyártója. A BAE az egyetlen európai védelmi vállalat, amely bevétele alapján a SIPRI (Stockholmi Békekutató Intézet) globális rangsorában az első tíz védelmi ipari cég között is rendszeresen szerepel (legutóbb, 2024-ben a negyedik helyen). Az előkelő helyezést a vállalat globális piaci jelenlétének köszönheti, Európától az Egyesült Államokon át a Közel-Keletig, valamint olyan kiemelt programokban való részvételének, mint az amerikai haditengerészeti program, a brit nukleáris tengeralattjáróflotta építése, valamint a brit légierő Tempest hatodik generációs vadászgép-fejlesztése.
A BAE Systems 2025-ben rekordot jelentő 35,9 milliárd eurós eladást generált, ami 10 százalékos éves növekedést jelent. A vállalat rendelésállománya történelmi mértékű 97,7 milliárd euróra emelkedett. A vállalat számára az Egyesült Államok továbbra is kulcspiac maradt, de jelentős megrendelések érkeztek Európából és Törökországból is. Utóbbihoz köthető a vállalat egyik legnagyobb értékű szerződése is, az 5,4 milliárd eurós Eurofighter Typhoone vadászgép megállapodás. A BAE eközben jelentős kapacitásbővítéseket hajtott végre Glasgow-ban és az amerikai Jacksonville hajógyárban, valamint tovább növelte beruházásait a nukleáris tengeralattjáró-programok és a következő generációs légiharcrendszerek területén. A vállalatvezetés 2026-ra további 7–9 százalékos árbevétel-növekedést vár.
A francia Thales a szenzorokra, radarokra, hálózatba kapcsolt rendszerekre alapuló elektronikai hadviselés európai vezetője. A vállalat fő profilja a radarok, légvédelmi rendszerek, katonai kommunikációs hálózatok (C4IS), avionikai rendszerek és kiberbiztonsági megoldások fejlesztése és gyártása. Emellett kulcsszereplő a Rafale vadászgépprogramban és több NATO-integrált légvédelmi rendszerben is.
A teljes vállalatcsoport 2025-ben rekord, 22,1 milliárd eurós bevételt produkált eladásaiból, ami 7,6 százalékos nominális növekedést jelentett a korábbi évhez képest. A Thales rendelésállománya a tavalyi évre 53,3 milliárd euróra nőtt. A bevételnövekedés motorja egyértelműen a cégcsoport védelmi üzletága volt, amelynek bevétele 12,2 milliárd euróra emelkedett, 11,5 százalékos éves növekményt produkálva. Patrice Caine vezérigazgató 2025 egyik legfontosabb stratégiai lépéseként emelte ki a francia vállalat Airbusszal és a Leonardóval kötött európai űripari együttműködést, amelynek célja egy amerikai és kínai versenytársakkal szemben is versenyképes európai űripari platform kialakítása. A Thales 2026-ra további növekedést vár és legalább 23,3 milliárd eurós árbevétellel számol.
Az olasz Leonardo az európai védelmi ipar egyik legsokoldalúbb szereplője. Az elektronikai hadviselési technológiáktól a helikopterek és repülőgépek fejlesztésén át a drónrendszerekig széles termékportfóliója van. A Leonardo az európai védelmi ipari együttműködések iskolapéldája, a Rheinmetalltól a Thales és Airbus vállalatokon át a BAE Systemsig minden nagyobb vállalattal van együttműködése valamilyen beszállítási vagy közös fejlesztési, gyártási projektben.
A cég 2025-ben rekordot jelentő 19,5 milliárd eurós árbevételt ért el, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelentett éves alapon. A Leonardo rendelésállománya tavaly már 46,6 milliárd euróra nőtt, ami történelmi rekordnak számít a vállalat életében. A vállalat bevételének 71 százaléka származott a védelmi szektorból, leginkább kormányközi megállapodások révén. A növekedést elsősorban a helikopterdivízió, a védelmi elektronikai üzletág és a katonai repülőgép-programok hajtották. Földrajzi megoszlás szerint elsősorban az olasz (23 százalék) illetve az amerikai (23 százalék) piacról kapta a legnagyobb megrendeléseket. Az Olaszországon kívüli kontinentális európai piac a cég bevételének 17 százalékáért felelt, amely az Egyesült Királysággal együttvéve a vállalat éves bevételének összesen 30 százalékát adta.
A svéd hadiipari vállalat a NATO-bővítés és az európai fegyverkezés egyik legnagyobb nyertese lett, a szektor egyik legdinamikusabban növekvő vállalatává vált. A cég fő profilja a vadászgépektől, a radarokon és légvédelmi rendszereken át a páncéltörő fegyverektől a tengeralattjárókig terjed. Legismertebb termékei közé tartozik a Magyar Honvédség által is rendszeresített JAS 39 Gripen vadászgép, a GlobalEye légtérellenőrző rendszer, valamint a szintén hazánkban is ismert Carl-Gustaf páncéltörő fegyvercsalád.
A Saab 2025-ben rekordot jelentő 6,8 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 24 százalékos növekedést jelentett éves alapon. Eközben a rendelésállomány történelmi rekordot jelentő 23,7 milliárd euróra nőtt. Földrajzi megoszlás szerint a Saab bevételének legnagyobb hányada (41 százalék) a belföldi piacról származott, amelyet az európai piac követ 26 százalékos részesedéssel. Termékkategóriákat tekintve pedig a radar és különböző előrejelző rendszerek (33 százalék) harci fegyverek és légvédelmi rendszerek (26 százalék) valamint a katonai repülőgépek (24 százalék) voltak a legkelendőbb termékek. A vállalat beszámolója szerint Svédország 2024-es NATO-csatlakozása stratégiai fordulópontot jelentett a vállalat számára, mivel rendszerei így még könnyebben integrálhatók a NATO infrastruktúrájába és beszerzési programjaiba. A Saab 2026-ra további két számjegyű növekedést vár, miközben a vállalat részvényei az elmúlt évek egyik legerősebb teljesítményét mutatták az európai védelmi szektorban.
A prágai központú Czechoslovak Group (CSG) az elmúlt években Közép-Európa egyik legfontosabb hadiipari szereplőjévé nőtte ki magát, miközben tevékenységét és piacát a kontinensen túl is építi. A vállalat mára nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban és az ázsiai-csendes-óceáni térségben is aktív jelenléttel rendelkezik. Összesen 39 gyártóüzeme van Csehországban, Indiában, Olaszországban, Szerbiában, Szlovákiában, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. A SIPRI a CSG-t a világ 100 legnagyobb védelmi ipari szereplői közül a leggyorsabban növekvő vállalatcsoportként jellemezte. A CSG fő profilját a lőszergyártás, lőfegyverek, katonai járművek adják. A cég különösen erős pozíciót épített ki a lőszergyártás területén, így mára Európa egyik legnagyobb közepes és nagy kaliberű lőszergyártója, valamint a legnagyobb globális szereplővé vált a kis kaliberű lőszerek piacán is.
A vállalat 2025-ben rendkívül látványos növekedést produkált. Árbevétele éves alapon 72 százalékkal emelkedett és elérte a 6,7 milliárd eurót, míg rendelésállománya a 42 milliárd eurót. A CSG dinamikus növekedését elsősorban az európai lőszerkereslet robbanásszerű növekedése, az ukrajnai háború következtében meginduló készletfeltöltések és a NATO-tagállamok megrendelései hajtották. A CSG növekedési stratégiája a meglévő kapacitásainak bővítésre, valamint célzott felvásárlásokra épül, így az elmúlt években több stratégiai akvizíciót hajtott végre nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is. A vállalat saját kommunikációja szerint céljuk, hogy a hagyományos regionális hadiipari cégből teljes értékű globális védelmi vállalatcsoporttá váljanak. Ennek is egy fontos lépése volt, hogy a vállalatot 2026 januárjában bejegyezték az Euronext Amsterdami tőzsdén, amely a világ legnagyobb értékű védelmi ipari tőzsdére lépése volt. A CSG részvények bevezetési és kibocsátási árát részvényenként 25 euróban határozták meg. A társaság piaci kapitalizációja 25 milliárd euró volt. Az első nyilvános részvénykibocsátás során összesen 3,8 milliárd tőkét vontak be.