Korunk legjelentősebb magyar matematikusát, Lovász Lászlót faggatták az MTA-n
Index
2026-05-11 17:44
Illusztris társaság gyűlt össze május 7-én délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében, de nem véletlenül volt az egy négyzetméterre jutó matematikusok száma magas. Staar Gyula tudományos újságíró sokadik interjúkötetének bemutatóján vehettünk részt, ami Lovász Lászlóval folytatott több évtizednyi interjúiból tartalmazott egy kis válogatást, ez azEgy diszkrét matematikus. Az esemény apropója persze az is lehetett volna, hogy Lovász László néhány napja megkapta az MTA Aranyérmét, az Akadémia legrangosabb tudományos díját.
Pálfy Péter Pál matematikus, aki az esemény házigazdájaként szerepelt a Typotex Kiadó mellett, először Staar Gyulát kezdte faggatni, hogy is lett tudományos újságíró és mi vezette Lovászhoz. Megtudtuk, hogy némileg outsiderként és véletlenül csöppent aTermészet Világafolyóiratba mint szerkesztő, majd főszerkesztő, de ez egy szerencsés véletlen volt, mert évtizedeken keresztül élvezettel írt tudományos témákról. Lovásszal már régen is interjúzott és ezekből a beszélgetésekből szintén válogatott a Typotex Kiadó most megjelent kötetébe az újabb interjúk mellé. Pálfy jó érzékkel nem a könyv keletkezésének körülményeit vagy témáit akarja felmondatni Staarral és Lovásszal, inkább azokra a részletekre kíváncsi, amik nem kerültek bele a könyvbe.
Például hogy mire a legbüszkébb Lovász és erre nem valami díj, vagy bizonyítás a válasz, hanem meglepő módon a békítés, amit a 2006-os Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) elnökeként vitt végbe – a kutatók és az oktatók ugyanis nem jöttek ki jól egymással.
Vagy hogy mit gondol az állami díjakról, és Lovász szerint – akinek van Magyar Szent István-rendje, Corvin-lánca, Abel- és Wolf-díja, Széchenyi- és Bolyai-nagydíja, Bolyai János alkotói díja, a Magyar Tudományos Akadémia és az amerikai National Academy of Science rendes tagja – jók ezek, kellenek, mert akiket ő ismer díjazottak, mind szorgalmasan dolgoztak és megérdemelték. De Pálfyt az is érdekelte, hogy tudja kezelni a tudomány, a matematika az AI betörését, Lovász László szerint a fontos most az, hogy a kutatók jól tudják feltenni neki a kérdéseket, így segítségükre lehet.
Staar Gyula rengeteg emberrel interjúzott hosszú pályafutása során, most azt is elmesélte, voltak köztük szenvedősen szűkszavúak (Paul Dirac, a brit Nobel-díjas fizikus például), de a Simonyi Károllyal készített hosszabb beszélgetése végül életműinterjúként az egyik kedvence lett, ahogy Lovásszal is szeretett beszélgetni, mert
emberi, nyitott, és okosan válaszol a legbutább kérdésre is.
Staar azért bevallja, hogy Esterházy Péterhez hasonlóan„viszonylag intelligensen nem érti a matematikát”.Távolabbi terveiről beszélve elérzékenyül a női nézők szíve, ugyanis szívesen interjúzna még Katival, Lovász László feleségével is, mert érdekes az is, milyen egy ilyen nagy koponya oldalbordájaként némileg háttérbe vonulni és támogatni őt egy életen át.
Lovász Lászlótól még megtudjuk, hogy miért kooperálnak olyan gyakran mostanában a matematikusok akár más tudományágak képviselőivel (egyre bonyolultabbak a bizonyítások az elméleteknél), de azt is elárulja, hogy az Erdős-száma 1, vagyis van közös publikációja a zseniális Erdős Pállal. És ha már Erdős, egy kis anekdotát is hallhatunk róla.
1996-ban a Berkeleyben megrendezett matematikus kongresszuson Lovászék bérelt házában lakott Erdős Pál is. Mikor közös vacsorát rendeztek a kinti és vendégségbe érkező magyaroknak, a pizza elfogyasztása utána Erdős már kezdett türelmetlen lenni és átkiabált a nappali egyik sarkából a másikba Lovász feleségének – köztük a 30 fős vendégsereg:
Kati, mondja, mikor mennek már haza a vendégek?
Ezután persze az egybegyűltek gyorsan elindultak, Erdős pedig ott maradt a házaspárral és rengeteg fagyival. De boldogan fordult Lovászékhoz : „Gondolkozzunk akkor tovább a tegnap felvetett problémán...!“ Erdős mentségére szóljon, hogy már 84 éves volt és hát zseni.
5 könyvTöbb mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
Kövesse az Indexet Facebookon is!