Hangosan dübörögnek a harci dobok: eszkaláció felé tart az orosz-ukrán háború
Portfolio
2026-06-05 13:58
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Oroszország egyre közvetlenebbül fenyegeti a kelet-európai országokat. A vezető politikus arra vonatkozóan mondta el véleményét, hogy június 5-én pénteken délelőtt egy ukrán drón okozott robbanást a romániai Konstanca kikötőjében.
Teljes szolidaritást vállalunk minden olyan tagállammal, mely ki van téve ezeknek a fenyegetéseknek
– hangsúlyozta.
Az eszkalációtól és a kiszélesedő harcoktól tartanak a Kremlben is, ahol az újonnan bejelentett, Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányokról mondták el, hogy „folytatódik az Egyesült Államok belesodródása” a háborúba. Az orosz médiában is sokasodnak a vélemények, amely szerint eszkalácó lehetséges a konfliktusban. Az Mk.ru portálon jelent meg egy írás azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „békét akar, de eszkalációra készül”. A cikk kifejti, hogy Moszkva „ékét akar elérni erővel”, visszatérően pedig arról beszélnek, hogy ragaszkodnak a tavaly augusztusban Alaszkában lefektetett alapelvekhez.
Fontos itt hangsúlyozni, hogy az orosz narratíva a „békéről” a háború eleje óta konzekvens, lényegében Moszkva győzelmét szeretnék elérni. Eleinte főleg a „kijevi rezsim” bukását és „nácitlanítást” szerettek volna elérni, az utóbbi időben a Donbász átadását követelik Zelenszkijtől. Ez lényegében az orosz győzelmet jelentő helyzet lenne.
Címlapkép forrása: Oleksandr Gusev/Global Images Ukraine via Getty Images