Ismét az RTL vezére, Vidus Gabriella a legbefolyásosabb médiavezető
Profitline
2026-06-05 14:00
Idén egyszerre mutatták be a médiaipari, a marketing- és PR-vezetői rangsorok helyezettjeit. A Marketing&Média kommunikációs szaklap által felkért zsűri szavazatai alapján összeállított három toplista a kommunikációs szakma legbefolyásosabb vezetőit rangsorolja, és évről évre – a médiaipari toplista immár 2008 óta – adnak képet az iparágakat meghatározó tendenciákról. Idén a médiaipari toplista élén helycsere történt: Vidus Gabriella visszatért az első helyre, a 2025-ös listavezető Vaszily Miklós harmadik lett, a második helyre pedig Varga Zoltán lépett előre. A marketingvezetői rangsorban Szabó Béla Attila ismét az első helyen végzett, őt Juhász Péter Tibor és Mérő Ádám követik a dobogón. A PR-lista élére idén Beke Zsuzsa került, a második Horváth Magyary Voljč Nóra, harmadik pedig Balaton Anita lett. A rangsorokat szakmai zsűri állítja össze: a médiás listát a lap szerkesztőbizottságából és meghatározó újságírókból álló 27 fős testület, a másik kettőt közel húszfős, vállalatvezetőkből, egyetemi oktatókból, szakmai szervezetek képviselőiből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri értékeli.
A toplisták jó lenyomatai annak, miként változott a kommunikációs szakma az elmúlt években. Mutatják a trendeket, az új szereplőket, a piac átalakulásait, a technológiai fordulatokat és azokat a vezetőket, akik hosszú távon is meghatározóak maradnak. A Marketing&Média szaklap elemzése szerint a kommunikációs és médiaipar az elmúlt évek egyik legmozgalmasabb időszakát éli. Simon Krisztián főszerkesztő szerint a szakma egyszerre él meg folytonosságot és változást: miközben az élmezőnyben sok a stabil szereplő, a piacot egyszerre alakítják az áprilisi választásokat követően tapasztalható átrendeződések és az évekkel ezelőtt elindult forradalmi technológiai átalakulás.
Az iparág a változó piaci és szabályozói környezetre elsősorban lehetőségként tekint: a szereplők jelentős része a transzparencia és a versenyalapú szemlélet erősödésére számít. Ezzel párhuzamosan a vezetőknek az új technológiák, mindenekelőtt a mesterséges intelligencia által átalakított környezet kihívásaira is választ kell adniuk. A Marketing&Média szakmai konferenciáján elhangzottak alapján a médiában, a marketing és a PR területén egyaránt intenzív felkészülés és folyamatos alkalmazkodás zajlik.
A médiavezetői toplista élén 2026-ban Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója áll. Az országos kereskedelmi televízió vezetője azon kevesek közé tartozik, akik az összes eddigi TOP 50-es médiaipari listán kiemelkedő helyen szerepeltek. Az RTL+ streamingplatform fejlesztése és a Bajnokok Ligája-jogcsomag 2031-ig történő megújítása az elmúlt év meghatározó teljesítményei közé tartozik. A második helyen Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója végzett, akihez a piac egyik legmeghatározóbb szereplőjeként kiterjedt online és magazin portfólió tartozik. A dobogó harmadik fokára Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója és az Indamedia Csoport társtulajdonosa lépett – portfóliójába a TV2 mellett olyan márkák tartoznak, mint az Index, a Blikk és a Femina. A negyedik helyen Guttengéber Csaba, az Atmedia Csoport ügyvezető igazgatója végzett, őt követi ötödikként Pajor Attila, a WPP Media ügyvezető igazgatója. Hatodik Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, hetedik Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Nyolcadik lett Dudás Gergely, az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese, kilencedik pedig Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója. Tizedik helyen Gulyás Márton, a Partizán alapítója és főszerkesztője végzett.
A marketingvezetők toplistáján Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója tartotta meg a tavalyi első helyét. Nevéhez a BigBakShow márkaegyetem sikere, az integrált szolgáltatói piacon elért legmagasabb brand-ismertség és a kulturális térbe való tudatos nyitás kapcsolódik. A második helyre ezúttal Juhász Péter Tibor, az OTP Csoport marketing- és kommunikációs igazgatója került, míg a harmadik helyen Mérő Ádám, a Coca-Cola Company európai digital acceleration strategy senior igazgatója végzett, akit az első hazai AI-kézikönyv szerzőjeként is ismernek. A negyedik helyen Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója szerepel, ötödik Pantl Péter, a MOL Csoport kommunikációs igazgatója, hatodik Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon csoportszintű PR-, CSR- és kormányzati kapcsolatok főosztály-vezetője. Hetedik Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke, nyolcadik Blaumann Debóra, az Erste Bank marketing- és PR-vezetője. A kilencedik helyen Szinai Ádám, a CIB Bank marketing- és kommunikációs igazgatója, a tizediken pedig Moldván Ákos, a One Magyarország marketingkommunikációs és médiavezetője végzett.
A PR-lista első helyén idén Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon csoportszintű PR-, CSR- és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője áll. Az elmúlt évben egy kilencezer fős céges rendezvény, illetve egy határokat feszegető nőgyógyászati edukációs kampány fémjelezte a munkáját. A második helyen a tavalyi listavezető, Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója végzett, a dobogó harmadik fokán pedig Balaton Anita, a FleishmanHillard tulajdonos-ügyvezetője áll. A negyedik helyen Pantl Péter, a MOL Csoport kommunikációs igazgatója szerepel, ötödik Szinai Ádám, a CIB Bank marketing- és kommunikációs igazgatója, hatodik Gáspár Bence, az OTP Csoport kommunikációs vezetője. Hetedik Balatoni Zsófia, az Uniomedia Communications stratégiai igazgatója, nyolcadik Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője, kilencedik Bodó Teodóra, a Bosch Magyarország kommunikációs igazgatója, tizedik Kutas István, az MBH Bank kommunikációs és marketing ügyvezető igazgatója.
A TOP50 legbefolyásosabb vezetők listái a 2026. június 4-én megjelent Marketing&Média kommunikációs szaklapban olvashatóak.
A Marketing&Média legbefolyásosabb médiavezetőket bemutató rangsora 2008 óta készül. A lista a hazai médiaipar legmeghatározóbb vezetőit, tulajdonosait és döntéshozóit mutatja be. Az idei rangsor összeállításában a szaklap szerkesztőbizottságából és meghatározó médiaszakemberekből álló 27 fős zsűri vett részt.
A legbefolyásosabb marketingvezetők rangsora 2016 óta követi nyomon a hazai marketingszakma meghatározó szereplőit. A lista azokat a vezetőket emeli ki, akik szakmai eredményeikkel, márkaépítő tevékenységükkel és piaci hatásukkal a legnagyobb befolyást gyakorolják a magyar marketingiparra. A rangsort közel húszfős, vállalatvezetőkből, egyetemi oktatókból, szakmai szervezetek képviselőiből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri állította össze.
A legbefolyásosabb PR-vezetők listája 2023 óta készül. A rangsor a vállalati, intézményi és ügynökségi kommunikáció legmeghatározóbb vezetőit mutatja be, akik szakmai teljesítményükkel, reputációjukkal és iparági hatásukkal formálják a hazai kommunikációs piacot. A lista összeállításában a marketingvezetői rangsorhoz hasonló, közel húszfős szakmai zsűri működött közre.
A Visa újabb lépést tesz a stabilcoin-alapú intézményi fizetések irányába. A vállalat a Brale-lel közösen indított proof-of-concept programot, amelyben az SBC nevű, amerikai dollárhoz kötött stabilcoin elszámolási felhasználását tesztelik a Canton Network blokklánc-infrastruktúráján. A fókuszban a privát, programozható és szabályozott intézményi tranzakciók állnak.
2026. 06. 05. 14:30
Megosztás:
Tovább
Az OPUS GLOBAL Nyrt. 20,11 forint osztalékot fizet részvényenként - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.
2026. 06. 05. 14:00
Megosztás:
Tovább
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy áruszállítással foglalkozó cég ügyvezetője és társai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy valótlan adatokkal szereztek 300 millió forint támogatást egy versenyképesség növelését célzó pályázaton - közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 05. 13:00
Megosztás:
Tovább
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint a stablecoin-szabályozás és az Egyesült Államok stratégiai Bitcoin-tartaléka együtt alapjaiban formálhatja át az intézményi kriptoelfogadás jövőjét. A készülő Clarity for Payment Stablecoins Act nemcsak a dollárhoz kötött digitális eszközök piacát rendezheti át, hanem közvetve a Bitcoin tartalékeszközként betöltött szerepét is erősítheti.
2026. 06. 05. 12:30
Megosztás:
Tovább
Korlátozta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A lengyel Maspex csoport magyarországi leányvállalata, a Maspex Olympos Kft. előírta nagykereskedő partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit. A tiltott ármegkötés következményeként a GVH Versenytanácsa mintegy 336 millió forint bírságot szabott ki a cégre, amely az eljárás során együttműködött a GVH-val és elismerte a jogsértést.
2026. 06. 05. 12:00
Megosztás:
Tovább
Az áprilisi ipari termelési adatokat tette ma reggel közzé a KSH. Ezek szerint az ipari termelés volumene 0,9 százalékkal nőtt éves szinten mind a nyers, mind a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint. Az adat kissé kedvezőbb lett az általunk vártnál, ami éves szinten enyhe visszaesést valószínűsített az év negyedik hónapjában. Havi szinten a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,1 százalékkal csökkent, azaz a márciusi havi 3,1 százalékos megugrás után némi visszarendeződés következett be. Az év első négy hónapjában az ipari termelés 1 százalékkal nőtt éves szinten.
2026. 06. 05. 11:30
Megosztás:
Tovább
Három napos emelkedés után tegnap délután esésnek indultak az olajárak, így végül csökkentek a hozamok és gyengült a dollár is.
2026. 06. 05. 11:00
Megosztás:
Tovább
A kezdeti esés után a Dow és az S&P végül pluszban, az előbbi új rekordon fejezte be a kereskedést. Az iráni háború lezárásával kapcsolatos hírek javították a befektetői hangulatot, ugyanakkor a Broadcom csalódást keltő eredményei chiprészvény-eladási hullámot indítottak el, ami fékezte a Nasdaq erősödését.
2026. 06. 05. 10:30
Megosztás:
Tovább
Újabb jelentős stabilcoin-mozgásra figyeltek fel az on-chain elemzők: 250 millió USDC-t minteltek a USDC Treasury címén a Solana blokkláncon. Bár egy ekkora kibocsátás önmagában még nem jelent azonnali árfolyam-emelkedést, fontos jelzés lehet a kriptopiaci likviditás alakulásáról, különösen akkor, ha a frissen létrehozott tokenek később tőzsdékre vagy DeFi-protokollokba kerülnek.
2026. 06. 05. 10:00
Megosztás:
Tovább
Emelkedtek csütörtökön az európai részvénypiacok, miután az olajárak gyengültek, bár a befektetők továbbra is óvatosak maradtak azzal kapcsolatban, hogy a Közel-Keleten zajló legújabb fejlemények tartós békemegállapodáshoz vezetnek-e.
2026. 06. 05. 09:30
Megosztás:
Tovább
Az Országgyűlés ismét tárgyalni fogja a devizahitelesek ügyét, így végül az érvénytelenség jogkövetkezményéről is a jogalkotó fog dönteni.
2026. 06. 05. 09:00
Megosztás:
Tovább
A legtöbb 35 éves számára a nyugdíj még távoli kérdésnek tűnik. A mindennapi kiadások, a lakhatás, a gyermeknevelés vagy éppen a karrierépítés mellett nehéz elképzelni, milyen anyagi helyzetben leszünk 30-35 év múlva. Azonban éppen ebben az életkorban lenne a legfontosabb elkezdeni a nyugdíjcélú megtakarítást, hiszen így nyerhetünk vele a legtöbbet - hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.
2026. 06. 05. 08:30
Megosztás:
Tovább
A magyarok egyre tudatosabbak a takarítóeszközök felhasználásában, de a döntéseikben továbbra is a praktikusság dominál a Kärcher felmérése szerint: míg a válaszadók közel fele az ár-érték arányt tartja a legfontosabb szempontnak takarítóeszköz-vásárláskor, addig a fenntarthatóság csupán a megkérdezettek 3 százalékánál kerül az első helyre. A kutatás ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a környezetbarát megoldások akkor válnak igazán vonzóvá, ha a hatékonyságról sem kell lemondani.
2026. 06. 05. 08:00
Megosztás:
Tovább
Csak az Egyesült Államok és Kína rendelkezik a lebombázott iráni atomlétesítményekben rekedt dúsított uránkészlet eltávolításához szükséges eszközökkel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
2026. 06. 05. 07:30
Megosztás:
Tovább
Mintegy 300-350 ezer vállalkozót érinthet a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) 2027-re tervezett kibővítése, a GKI Gazdaságkutató Zrt. azzal számol, hogy 250-270 ezer kisadózó térhet át az adózási formára.
2026. 06. 05. 07:00
Megosztás:
Tovább
Az iráni dúsított urán Oroszországba való elszállítására vonatkozó javaslat továbbra is érvényes - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szentpéterváron külföldi médiaorgánumok vezetőivel találkozva.
2026. 06. 05. 06:30
Megosztás:
Tovább
Bulgária alig féléve csatlakozott az eurózónához, máris túlzottdeficit-eljárás alatt áll – ez felveti a kérdést, hogy a csatlakozás mennyit ér strukturális felkészültség nélkül.
2026. 06. 05. 06:00
Megosztás:
Tovább
A Lidl Magyarország új szintre emeli digitális szolgáltatásait: június 4-től három üzletében teszt jelleggel bevezeti a Scan & Go funkciót. A vállalat közvetlenül a népszerű Lidl Plus applikációba integrálja a legújabb, önkiszolgáló fizetési módját, melynek köszönhetően még gyorsabbá és kényelmesebbé válhat a bevásárlás.
2026. 06. 05. 05:30
Megosztás:
Tovább