← Vissza

news.bsdnet.hu

Semmi közepén lassító vonatok: ha a MÁV-nál vannak észszerűtlen dolgok, érdemes egy pillantást vetni a román vasútra

Mandiner 2026-05-11 18:18
Aki időnként bosszankodik a MÁV furcsaságain, annak érdemes délkelet felé is körülnéznie. Romániában ugyanis előfordul, hogy a legmodernebb vonatok a semmi közepén lassítanak 20–40 kilométeres tempóra, miközben a több évtizedes mozdonyok gond nélkül robognak tovább. A román vasút állapotáról sok történetet lehet hallani, de aMaszol által szemlézett esetmég ebben a műfajban is külön kategória.Romániábanugyanis ma ott tart a rendszer, hogy milliárdos nagyságrendű eurós fejlesztések utána vadonatúj szerelvények sokszor lassabban közlekednek, mint az évtizedekkel ezelőtt gyártott mozdonyok. A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint mindennek oka egy 1975-ben bevezetett szabályozás, amelyet a mai napig alkalmaznak. A civil szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a korszerű vonatok több szakaszon is kénytelenek drasztikusan lassítani, miközben a régi mozdonyok akár 120–140 kilométeres sebességgel is áthaladhatnak ugyanazon a pályán. Gyakorlatilag egy fél évszázaddal ezelőtt született előírás, amely teljesen más kor infrastruktúrájára és technológiájára készült, ma milliárdos beruházásokkal felújított vasútvonalakon fékezi a modern vonatokat – fogalmaztak a szakértők. A helyzet abszurditását jól mutatja egy Radna közelében készült felvétel, amelyet a Pro Infrastruktúra tett közzé. A videón egy régi mozdony nagy sebességgel halad át az adott szakaszon, miközben egy új Alstom Coradia motorvonatalig 20–30 kilométeres tempóval vánszorog ugyanott. Pedig ezek a szerelvények normál körülmények között akár 140–160 kilométer/órás sebességre is képesek lennének. A probléma hátterében egy kizárólag Romániában alkalmazott, még 1975-ben bevezetett megoldás áll. Bizonyos sebességkorlátozásoknál úgynevezettinduktorokat szereltek a sínek mellé, amelyek miatt a mozdonyvezetőnek meg kell nyomnia egy speciális gombot. A rendszer eredetileg rendkívüli helyzetekre készült, például piros jelzésen való áthaladásra. Később azonban a német PZB biztonsági szabvány előírta, hogy ilyen esetben a maximális sebesség nem haladhatja meg a 40 kilométer/órát. Az 1990 után gyártott modern mozdonyokat már ennek megfelelő rendszerrel szerelték fel, így azok automatikusan lassításra kényszerülnek. Ha a mozdonyvezető ezt nem teszi meg, a rendszer vészfékezést hajt végre. A régi mozdonyokra viszont mindez nem vonatkozik. Azok még az INDUSI–60 rendszerrel működnek, ezért akadálytalanul haladhatnak tovább. A Pro Infrastruktúra szerint a jelenséget több helyszínen is tapasztalták, például Radnán és Medgyesen, de érintett Mintia, Déva, Szászváros, Marosszentimre, Balázsfalva és Segesvár térsége is. Így gyakorlatilagminden új vasúti járművet érint a probléma, beleértve az országos helyreállítási tervből korszerűsített mozdonyokat, az Alstom Coradia motorvonatokat, a PESA szerelvényeket és az Alstom Traxx mozdonyokat is. A szakemberek szerint a megoldást az ETCS európai vonatbefolyásoló rendszer jelentené, amely automatikusan kezelné a sebességkorlátozásokat. A rendszer romániai bevezetése azonban rendkívül lassan halad, így akár újabb öt-tíz év is eltelhet, mire széles körben működni kezd. Addig pedig marad az a sajátos helyzet, amikor az utas csak azt látja, hogy a modern vonat a nyílt pályán hirtelen lelassít a semmi közepén – miközben mellette a múlt vígan továbbrobog. Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét. Az államfő a héten egyeztet hivatalosan is a parlamenti pártokkal a kormányválság megoldásáról. Eldőlt a sorsa. Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa a Mandinernek elárulta, mi motiválhatta a május 5-ei román kormánybuktatást, és milyen következményei lehetnek a politikai manővernek. A számok magukért beszélnek. Az RMDSZ vezetője szerint már csak hetek maradtak a fordulatra, különben súlyos gazdasági és politikai következmények jöhetnek. Konok szerint nem őt fogták perbe, hanem azokat, „akik nem hajlandók hallgatni Izrael népirtó háborújáról és az általa okozott humanitárius katasztrófáról”. „Leépítés helyett megbecsülést!” – írják. Nem is akármekkora bizalmat kapott a politikus.
Eredeti cikk megtekintése →