Az egészségügy helyett máris a Brüsszelnek és Ukrajnának tett ígéretekről beszélnek a tiszások
Demokrata
2026-05-11 18:57
AzEllenpont cikkea Tisza Párt miniszterjelöltjeinek parlamenti bizottsági meghallgatásairól adott lesújtó értékelést, felhívva a figyelmet arra, hogy több fontos kampányígéret már az első megszólalásokban sem köszönt vissza, illetve több ügyben a jelöltek eltértek a korábbi vállalásoktól. A lap szerint a meghallgatások mérlege az, hogy az új kormány több területen óvatosan hátrálni kezdett a kampányban tett ígéretektől.
Az egészségügyi területen a cikk Hegedűs Zsolt meghallgatását emeli ki. Az Ellenpont szerint nem hangzott el világos megerősítés az évi 500 milliárd forintos többletforrásról, a 2030-ra vállalt GDP-arányos finanszírozási célról, a várólisták rövidítésének ütemezéséről, valamint több, korábban kommunikált egészségügyi ígéretről sem.
A lap szerint a miniszterjelölt inkább általános célokat, minőségjavítást és kórházi kérdőíveket említett.
Az agrárpolitikánál Bóna Szabolcs meghallgatását bírálja a cikk. Az Ellenpont vezető szerkesztője szerint a jelölt nem adott egyértelmű választ több, gazdákat érintő kérdésre, és nem zárkózott el kellő határozottsággal sem a Mercosur-megállapodástól, sem az ukrán mezőgazdasági importtól.
A portál ezt úgy értékeli, hogy a Tisza agrárpolitikája komoly nyomás alá helyezheti a magyar gazdákat.
A gazdasági és energetikai területen Kapitány István meghallgatását emeli ki az elemzés. A cikk szerint több adó- és gazdaságfejlesztési ígéret nem került elő, miközben a jelölt az árstopok felülvizsgálatáról, valamint aPaks II-szerződések áttekintésérőlbeszélt.
Az Ellenpont szerint ez visszalépést jelenthet a kampányban tett vállalásokhoz képest, és bizonytalanságot okozhat az energiapolitikában.
A külpolitikai részben Orbán Anita megszólalásait értékeli a portál. A cikk szerint a leendő külügyminiszter nem fejtette ki kellő részletességgel a Tisza korábbi uniós és külpolitikai ígéreteit, miközben olyan irányt jelzett, amely a cikk szerint Brüsszel felé tett engedményekhez vezethet migrációs, ukrajnai háborús és gyermekvédelmi ügyekben.
Az írás végkövetkeztetése szerint a miniszterjelöltek több területen kerülték a konkrét vállalásokat, más ügyekben pedig a kampányígéretekkel ellentétes irányba fordultak az első adandó alkalommal.