Felmentették énekből, mégis slágerei, lemezei lettek – most ismét dalra fakadt Hernádi Judit
Blikk
2026-05-11 18:57
Hosszú idő után Hernádi Judit ismét dalra fakadt, ezúttal a Játékszín művészeivel közösen készült produkció részeként. A színház művészei egy közös dalt hoztak létre, amely a „Teréz körút 48.” címet kapta, és a színház világát, Budapest hangulatát, valamint a közösségi élmények erejét kívánja megidézni.
Pataki Gréta
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Ahogy astory.huis beszámolt, a különlegeskezdeményezés mögött Bank Tamás,a Játékszín igazgatójaés producere áll, aki egy olyan zenei projektet álmodott meg, amely a társulat összetartását és a színház szellemiségét is kifejezi. A dal szövegétLombos MártonésJuhász Attilaírták, a produkcióban pedig több ismert színész és énekes is részt vett.
Hernádi Judit pályájának különleges íve van az éneklés szempontjából is. A főiskolán annak idejénfelmentést kapott énekből, mivel az igazgató-rendező Várkonyi Zoltán nem tartotta ideálisnak a mély hangszínét énekesi feladatokra. Ennek ellenére később mégiskomoly zenei sikereket ért el: 1980-ban a„Sohase mondd”című dal révén egy ország ismerte meg Mészáros Márta az „Örökség” című filmjéből. A hatalmas sláger később nagylemezen is megjelent.
Ez a fordulatakkoriban sokakat meglepett, hiszen az egykor „felmentett” hallgatóból hirtelen országosan ismert énekesnő lett.Azóta több szólólemeze is megjelent, és bár ritkábban áll mikrofon elé ilyen szerepben, a jellegzetes hangja máig könnyen felismerhető.
Hernádi Judit