← Vissza

news.bsdnet.hu

Válogatott: Varga jött, látott, duplázott, a finnek csak szépíteni tudtak - videó

Csak Foci 2026-06-05 20:38
Két hónap után ismét mérkőzést játszott a magyar válogatott, amely Finnország ellen lépett pályára a hat nappal korábban még a Bajnokok Ligája döntőjének otthont adó Puskás Arénában. Hiába volt június, a finnek magukkal hozták az időjárást, hiszen hideg, szemerkélő esőben vette kezdetét a mérkőzés. Szappanos - Rossi korábbi ígéretéhez híven - kezdőként búcsúzott a válogatottól, Csinger debütált, míg Varga ismét játékra jelentkezett, miután sérülés miatt márciusban kihagyta a szlovénok és a görögök elleni találkozókat. A magyarok már a mérkőzés elején átvették az irányítást, de az első lehetőség a finnek előtt adódott, Jansson lövését Kerkez blokkolta. A mieinknél Szoboszlai Dominik kétszer is szabadrúgásból próbálkozott, Kerkez pedig egy labdaszerzés után lőtt fölé távolról. A félidő közepétől egyre veszélyesebbé vált a magyar csapat. Szoboszlai pontrúgásai után Sallai és Orbán is helyzetbe került, majd a 24. percben Kerkez közeli lövését még Mahuta blokkolta. Egy perccel később azonban megszereztük a vezetést: Szoboszlai jobb oldali szögletére Varga Barnabás érkezett, és 8 méterről a bal alsóba fejelt (1-0). A folytatásban is a magyarok akarata érvényesült, a finnek pedig csak egy távoli, pontatlan Suhonen-lövéssel jelentkeztek. A 43. percben aztán Varga ismét betalált: Schäfer passza és Tóth Alex előkészítése után 19 méterről lőtt, a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba. Az AEK Athén légiósa ezzel megszerezte 15. gólját a válogatottban, a magyar csapat pedig 2-0-s előnnyel mehetett a szünetre. Rossi csapata a második félidőben is több lehetőséget alakított ki, de nem tudta végleg eldönteni a mérkőzést. Az 50. percben a finnek veszélyeztettek, de Orbán blokkolása után Marhiev lövése elkerülte a kaput. Nem sokkal később Kerkez ugyan nagy helyzetbe került, de fölé lőtt, ráadásul az akció les miatt érvénytelen lett. A 64. percben Yaakobishvili Áron debütált a kapuban Szappanos Péter helyén, majd öt perccel később a fiatal kapus szép védéssel akadályozta meg a finn szépítést. A 71. percben viszont már tehetetlen volt, Tony Miettinen 25 méterről látványosan kilőtte a jobb alsó sarkot (2-1). A kapott gól után a duplázó Varga Barnabás helyén Kovács Bendegúz személyében újabb újoncot avatott Rossi. A hajrában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek: a 75. percben Kerkez egy gyors magyar támadás végén éles szögből a bal alsó mellé lőtt. A 79. percben a finnek egy veszélyes kontrából akár egyenlíthettek volna, de Yaakobishvili újabb bravúros védéssel hárította Keskinen közeli lövését.
Eredeti cikk megtekintése →