Szappanos Péter megakadt, majd üzent Marco Rossinak, de hogy jön a képbe Dzsudzsák?
Magyar Nemzet
2026-06-05 21:12
A finn válogatott vasárnap Németország ellen Mainzban 4-0-s vereséget szenvedett, de Marco Rossi nem ebből a végeredményből indul ki. Rossi elmondta, ellenfelünk négy nappal ezelőtt sokáig alaposan megnehezítette a házigazda németek dolgát, még ha a vb-re készülő hazai csapat végül magabiztos győzelmet is aratott a találkozón.
– Szeretnénk látványos mérkőzést játszani és győzelemmel zárni a finnek ellen – idézi Marco Rossi szavait az MLSZ honlapja. – Ellenfelünk négy nappal ezelőtt a németekkel játszott felkészülés mérkőzést, és az első félidő végéig elég komolyan lekötötte a németeket. A finn válogatott igyekszik szó szerint játszani a focit, és vannak különleges játékosai, akikben bőven van fantázia, a támadóik különösen a 16-oson belül nagyon veszélyesek. Ezen a szinten már nincsenek olyan ellenfelek, akiket le lehetne írni, maximálisan megadjuk a tisztelet a finn válogatottnak, de ezzel együtt szeretnénk eredményesen szerepelni a saját szurkolóink előtt.
Marco Rossi hozzátette: nagyon jól dolgoztak a játékosok a felkészülés során, a fiatalok is roppant lelkesen vetették bele magukat a munkába, és folyamatosan bizonyítják, hogy minőségi játékosok.
– Elvesztettünk három játékost, Schön Szabolcs, Bolla Bendegúz és Dárdai Márton sérülés miatt hagyta el az edzőtábort, a többieknek viszont szeretnénk lehetőséget adni a két előttünk álló mérkőzésen – árulta el a kapitány.
– Az elmúlt években minden összetartásra úgy készültem, hogy talán az utolsó meghívóm a válogatottba, a koromból adódóan is egyre nagyobb volt az esély rá, hogy hamarosan eljöhet ez a pillanat – fogalmazott Szappanos. – A szövetségi kapitányon múlik, milyen feladatot kapok majd az előttünk álló mérkőzéseken, de bármilyen szerepet is szán nekem, hálás leszek azért, amit az előző öt évben kaptam a válogatottól. Aki gyerekként focizni kezd, mindig arról álmodozik, hogy egyszer megtapasztalhassa játékosként a telt házas Puskás Aréna hangulatát. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy én átélhettem ezt, örök emlék számomra, és egyben kiváló visszacsatolás arra vonatkozóan, hogy jól végeztem a munkám. Örülök, hogy bár kevés lehetőséget kaptam a nemzeti csapatban, a visszajelzések szerint így is hasznos tagja lehettem a válogatottnak.
– Szapi emberi nagyságát jól illusztrálja, amiket előttem elmondott. Mindig a legtöbbet adta a válogatottban és a klubcsapataiban, valahányszor meghívtuk, igazolta, hogy helye van az együttesben – fogalmazott a szövetségi kapitány.– Fontos szerepe volt a csapaton belül, hiszen mindvégig kiegyensúlyozott és proaktív volt, nagyszerűen motiválta a játékostársakat. A megfelelő pillanatokban kimondott szavai miatt az öltöző egyik vezetője volt, ez főként akkor volt igazán fontos, amikor Szalai Ádám befejezte a válogatottbeli pályafutását.
Csütörtökön bejelentették, hogy a One Magyarország június 1-jétől két éven át a magyar férfi A válogatott távközlési főszponzoraként támogatja a Magyar Labdarúgó-szövetséget és a nemzeti csapatot. A megállapodás részeként a One Magyarország hivatalos logója megjelenik a válogatott sportruházatán, továbbá a távközlési szolgáltató reklámjai és hirdetései minden kapcsolódó kommunikációs és marketingfelületen megtalálhatók majd. A szurkolók első alkalommal a pénteki Magyarország–Finnország válogatottmérkőzésen találkozhatnak a One Magyarország és az MLSZ együttműködésének elemeivel.