← Vissza

news.bsdnet.hu

Rendkívüli fejlemény Ferihegyen: erre a repülőgépre figyel most a fél ország, majdnem tíz évet kellett rá várni − új korszak kezdődik

VG 2026-06-05 21:08
Kanada nemzeti légitársasága még 2025 szeptemberében jelentette be, hogy újraindítja szezonális járatát a magyar főváros és Toronto között. Az első Boeing 787-9 Dreamliner típusú repülőgép 2026. június 6-án, szombaton landol majd az egyik ferihegyi aszfaltcsíkon. A közvetlen összeköttetés nyújtotta előnyöket egészen 2026. október 24-ig élvezhetik az utasok, a repülőgépek pedig heti négy alkalommal közlekednek. Az AC 942-es jelű járat kedden, pénteken, szombaton, valamint vasárnap 21:55-kor indul Torontóból és helyi idő szerint másnap, 11:25-kor landol Budapesten. Az AC 943-as, ellenkező irányú járat hétfőn, szerdán, szombaton és vasárnap közlekedik, 13:15-ös indulással és helyi idő szerinti 15:15-ös érkezéssel. Az Air Canada kiemelkedő kényelmet, valamint prémium utazási élményt ígér utasainak, amit az amerikai gyártmányú Boeing Dreamliner típusú repülőgépek biztosítanak. A kabin elrendezése az alábbiak szerint került kialakításra: Korábban az útvonalat a légitársaság leányvállalata, az Air Canada Rouge üzemeltette Boeing 767-300ER típusú utasszállítókkal, azonban a 2020-as szezon miatt a visszatérés elmaradt, a flotta pedig közben teljesen megújult. Négy évvel ezelőtt szintén voltak tervek az újraindításra, akkor azonban az orosz-ukrán konfliktus eszkalációja húzta keresztül a számításokat. Az Air Canada a második légitársaság, amely transzatlanti járattal tér vissza a magyar fővárosba. Az American Airlines májusban, hét év kihagyás után indította újra közvetlen Budapest-Philadelphia járatát, ami 2026. május 21. és október 5. között napi rendszereséggel teljesíti az útvonalat. Az amerikai légitársaság 787-8-as Dreamlinerekkel repül, melyek 10:05-kor indulnak Budapestről, és helyi idő szerint 13:30-kor érkeznek meg az  amerikai  nagyvárosba.
Eredeti cikk megtekintése →