← Vissza

news.bsdnet.hu

A duplázó Varga a finnek elleni győzelemről: "Elég sok nekem kedvező szituáció volt"

Csak Foci 2026-06-05 21:47
A Finnország elleni felkészülési mérkőzésen Varga Barnabás két góllal járult hozzá a magyar válogatott sikeréhez, ráadásul idén először lépett pályára a nemzeti csapatban, miután sérülés miatt kihagyta a márciusi, Szlovénia és Görögország elleni találkozókat. - Elég sok nekem kedvező szituáció volt, szerencsére az egyikből be tudtam találni, utána pedig mi irányítottuk a mérkőzést. Hiányoztak már a fiúk, főleg úgy, hogy a legutóbbi két mérkőzést sérülés miatt ki kellett hagynom. Talán ebben az évben ez volt az első mérkőzésem a válogatottban. Reméljük, hogy a keddi lesz a következő. Örülök, hogy gólt tudtam szerezni, fontos volt, még ha csak felkészülési mérkőzésről is van szó. Ahogy mindig mondjuk, a válogatottban nincsenek „csak” edzőmérkőzések, úgyhogy külön öröm, hogy nyertünk és eredményesek voltunk. Az AEK Athén légiósa arra is kitért, mit jelentett a visszavonuló Szappanos Péter jelenléte a magyar válogatott számára. - Szapi különösen hiányozni fog, nagyon jó a kapcsolatunk. Fantasztikus karakter, és ha harmadik számú kapusként is, éveken át szolgálta a csapatot, minden edzésen maximálisan odatette magát, úgyhogy minden tiszteletet megérdemel.
Eredeti cikk megtekintése →