← Vissza

news.bsdnet.hu

Sharon Stone testét daganatok lepték el, második férjének reakciója azonnal a házasság végét jelentette

Bors Online 2026-06-06 07:15
Sharon Stone második házasságáról nyílt meg, pontosabban arról, miért is vetett annak véget. A színésznő David Begnaud podcastjában volt vendég , ahol elmesélte, hogy a 2000-es évek elején hogyan jött rá, hogy daganatok lepték el a melleit . A most 68 éves Stone elmondta, ő biztos volt abban, hogy a daganatok jóindulatúak, és elhatározta, hogy ő dönt a helyzetéről, ezért elmondta orvosának, hogy átesik a műtéten. Stone akkori férje azonban világossá tette, hogy nem támogatja a döntését . Csak annyit mondott, hogy „nevetséges”, majd elhagyta a szobát. Az Oscar-jelölt szerint, férje felháborodott, mert mindkét mellét el kellett volna távolítani. Ezt még Begnaud sem akarta elhinni, hiszen ha rosszindulatúak a daganatok, akár a színésznő élete is múlhatott volna rajta. - állította. Bár Stone nem nevezett meg senkit, 1998 és 2004 között második férjével, Phil Bronsteinnel volt házas. Szerencsére a színésznő daganatai a végén jóindulatúak voltak , így nem kellett kettős masztektómián átesnie sőt a daganat eltávolító műtét után még implantátumot is kapott - írja a Page Six .
Eredeti cikk megtekintése →